Szép korhoz érkezett (a) Ganxsta Zolee és a Kartel: hazánk legnagyobb rap-gengszterei immáron húszadik éve szántják a színpadok deszkáit. A jeles alkalomból – egy tribute lemez formájában – a hazai szakma krémje is tisztelgett Döglégyék előtt, amelyet élőben is bemutattak a Barba Negra Trackben; ahol a klasszikussá érett dalok több nézőt, jobb időjárást és jobb hangzást érdemeltek volna.

Ganxsta Zolee és a Kartel – The Last Tribute Show – Barba Negra Track – 2015. szeptember 5.

Bármilyen zenei párhuzam aligha húzható Gengszter Zoltánék és a Scooter között, de abban van hasonlóság, hogy pár évtizeddel ezelőtt egyik formációnak sem jósoltunk volna hosszú és boldog pályafutást – aztán tessék. A 90-es évek közepén az itthoni közönség egyik fele rögtön rábukott Zoliék mondandójára, a másik fele meg inkább csak gúnyosan mosolyogva figyelte, hogy miről is köpködik ezek a szöveget. Az élet meg a lepergő naptár lapjai aztán a Kartelt igazolták, és most már nyugodtan bevallhatjuk, hogy nemcsak a világ durva, hanem az is, hogy a csapat a 20. születésnapját ünnepli.

Akik lázadó kamaszként együtt indultak Zoliékkal, és akiknek a fejéről megpróbálták nyaranta lekönyörögni a kötött sapkát a szülők, most már maguk is szülők, és leginkább az jelenti számukra a „boom a fejbe” élményt, amikor a bambinójuk büfiztetés közben rájuk küldi az elfogyasztott tejbepapit. Így aztán nem a tinik ácsorogtak egymás mellett – a vártnál sokkal szellősebben – a Barba Negra Track színpada előtt, hanem az a korosztály, amely még kazettán adta kölcsön egymásnak az olyan alapvetéseket, mint az Egyenesen a gettóból, a Jégre teszlek! és a Helldorado.

Ahogy Döglégyék mellett egymást váltották a vendégek, mindenki ráeszmélhetett, hogy anno a Z+ tévé alaposan belénk döngölte Zana úr sorait, vagyis a Kartel szövegei olyanok, mint a biciklizés: nem lehet őket elfelejteni. Sajnos azt is nehéz lesz, hogy a hűvös és a szeles idő mellett a hangzás is hagyott maga után kívánnivalót: különösen a Punnany Massif és Pierrot mikrofonjait felejtette a homályzónában a hangmérnök, de a gitáron is lehetett volna több a kakaó. A közreműködőkkel felturbózott dalok nem mindegyike volt telitalálat, a Drum and DJ-s kooperáció például rettenet mód leültette a hangulatot, illetve több nótánál is hallatszott, hogy épp próbálnak kikeveredni az erdőből az előadók. Viszont nagyon sütött a Telepi gyerekek Szekeres Andrissal, a Rossz vér Saiiddal és a Brains-es Levivel, és a már említett Pierrot-s Nincs erő is ott volt a szeren, ahogy az Uzipov Sötét oldala is odacsapott. A legmókásabb pedig egyértelműen az Alma Együttes („a kislányom kedvencei” – konferálta fel Zoli) Kicsik és durvák szerzeménye volt, ami óriási poénnak bizonyult – a maximálisan vállalható fajtából.

A buli vége igazi slágerparádévá avanzsált, olyan számokkal egymás után, mint A szerb határ felé, a Route 66 vagy a Jó, a rossz és a Kartel. A koncertet felkonferáló Csőre Gábor – Janklovics Péter párosból utóbbi öltönyben szállt be egy Jump Around (House of Pain) erejéig, és nem kicsit tüzelte fel a közönséget; de nem hiányozhatott a Fight for Your Right feldolgozás a Beastie Boys-tól, ahogy a Keleti oldal, nyugati oldal és a Boom a fejbe sem. A zárást jelentő Isten, Család, Sör erejéig pedig az átiratot jegyző Soerii & Poolek mellett minden vendéget színpadra invitáltak, méltón búcsúztatva az elmúlt 20 esztendőt. Abba is meredek belegondolni, hogy Zolee januárban már 50 (!) lesz, de elnézve a lendületét és a személyiségét, semmi meglepő nem lenne abban, ha a remek zenészekkel kiegészített Kartel még 20 évet bevállalna.

Fotók: Ganxsta Zolee és a Kartel