Kultography

Idén először 6 napos a SZIN!

Idén először 6 napos a SZIN!

Kultography írása itt: - 2015-07-07 23:23

Nem ért véget a meglepetések sora a Szegedi Ifjúsági Napokat illetően. A szervezők bejelentették, hogy életében először idén 6 napos lesz a SZIN. Ráadásul nem is akármilyen hétfővel veszi kezdetét a fesztivál, hiszen a nyitó nap világsztárja a Szegeden is közkedvelt Scooter lesz!kowa_bbn_kiemelt.jpg

Plusz egy nappal hosszabb lesz a Szegedi Ifjúsági Napok idén, így már augusztus 24-én, hétfőn kezdetét veszi a rendezvény. Nem is akármilyen hétfővel indul a nyárzáró fesztivál, hiszen a fellépők között köszönthetjük a Szegeden is közkedvelt német világsztár csapatot, a Scootert. A Scooter előtt a Wellhello élő nagykoncertje indítja be a motorokat, de érkezik a nyitó napra a Hiperkarma is, valamint a régi nagyok kedvelői sem panaszkodhatnak, hiszen fellép például a Beatrice is.

scooter1_park.jpg

„Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a Szegedi Ifjúsági Napokat továbbra is Magyarország egyik legjobb ár-érték arányú fesztiváljaként szeretnénk pozícionálni, ezért is döntöttünk úgy, hogy a hetijegy vásárlók még egy plusz napot kapjanak cserébe az idei áremelésért” – nyilatkozta Kurucsai János, a SZIN sajtószóvivője, majd hozzátette – „A plusz 1 napnak köszönhetően olyan magyar fesztiválzenekarok is helyet kapnak a rendezvényen, akikről eddig azt mondtuk, hogy sajnos már nem férnek bele az idei összeállításba. Sokak örömére azonban mégis fellép a SZIN Nagyszínpadon a Kowalsky meg a Vega csapata, ellátogat hozzánk a Magashegyi Underground, valamint fellép többek között Náksi Attila vagy éppen a Groovehouse csapata is.”

„Külön kiemelném, hogy több év után idén ismét lesz 2 medence, amely üzemelni fog a fesztivál területén, így a homokos parttal rendelkező szabad strand résszel kiegészítve a felfrissülés és az igazi strand élmény is biztosított fesztiválozóink számára” – emelte ki Kurucsai János.

A hétfői napra természetesen külön napijegyek is vásárolhatóak a SZIN többi napjához hasonlóan.

Fotó: Máté Évi

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása