Romy Schneider (f)elszabadult nevetése, Lugosi Béla szúrós tekintete és Zságer Balázs zenéje: mintha az Isten is egymásnak teremtette volna őket. Csak ennyit tudunk mondani a Žagar Motion Picture Laboratory címmel a Müpában rendezett koncertje után. Kérünk még belőle!

Ahogy a Mona Lisa mosolya vagy Edward Munch Sikolya, úgy a filmtörténet is kitermelt felejthetetlen arcokat: Lugosi Béla és Nosferatu, a Metropolis robotja vagy Alex a Mechanikus narancsból pont ilyen. Néha már nem is emlékszünk a filmekre, néha nem is érezzük sajátunknak a filmet, de az az arc, azt nem tudjuk kitörölni. Ezek az impressziók kapták a főszerepet a Žagar Motion Picture Laboratory címmel a Művészetek Palotájában tartott koncertjén is. A Hey June fesztivál keretében tartott előadáson a zenekar mögötti vásznon robotok lépdeltek, medúzák lebegtek és a filmtörténet sok-sok ilyen kitörölhetetlen arca követte egymást a vásznon.

Láttunk már ilyet, fogunk is még ilyet látni, de tény: a Žagar zenéje tökéletesen illeszkedett a filmkockákhoz. Persze kipróbált akció volt, hiszen éppen azokat a dalokat válogatta össze a koncertre a zenekar, amelyek vagy eleve filmhez íródtak, vagy a hozzájuk készült videoklip is filmes utalásoktól hemzsegett. A Mr. Lugosi, amelyhez Kemuri készített montázst is ilyen volt, és ebben a szellemben telt a bő két óra legnagyobb része: a Ready for the Revolution mögött a Mechanikus narancs képkockái pörögtek, de Barbarellától Rita Hayworthön át Romy Schneider kísérteties mosolyáig A pokol című filmből sok klasszikus jelenet kapott új értelmet a Zságer Balázs vezette zenekar dalaival. Vagy éppen kis filmetűdöket láttunk: az űrben jártunk, a vízben (igen, medúzákkal), vagy éppen az Astorián (felidézve a fényreklámoktól hemzsegő Bossa Astoria-klipet.) A vizualitásért egyébként Bernáthy Zsiga és Karcis Gábor felelt, akik tényleg mindent megtettek azért, hogy álmunk is egy film noirrá változzon.

És hogy még inkább egy filmben – na jó, egy moziban – érezzük magunkat, a dalok instrumentálisabb, improvizatívabb átdolgozásban kerültek közönség elé – vagy legalábbis megkaptuk mellé az improvizáció illúzióját is, hiszen láthatóan az utolsó ütemig megkomponálták az egész előadást.

Innentől persze csak egy kérdésünk maradt: ez a produkció korábban nem állt így össze? A dalok adottak voltak, a klipek jó része is, a Müpa is bő tíz éve működik már? De a múltba révedni hiábavaló, így a vasárnapi előadás után csak egy dolgot várunk: egy kis továbbgondolással erősített ismétlést.

Fotó: Zagar Facebook-oldal