Legutóbbi lemezéről a kritikusok tudtak jót mondani, a rajongói kevésbé, és benne volt a levegőben, hogy az idei Madonna-momentum is sokkal inkább a szerencsétlen színpadi (le)repülése lesz, nem pedig új lemeze. Ám szerencsére Madonna bebizonyította, hogy van még benne sok jó zene is.

Ha valaki képes eladni több mint háromszáz millió lemezt, a Billboard szerint pedig minden idők második legjobb előadója (egy bizonyos Beatles nevű zenekar mögött), akkor az ember hajlandó sok-sok ballépést megbocsátani abban reménykedve, hogy az tényleg csak egy hiba volt, nem pedig új irány. Madonna legutóbb MDNA névre keresztelt lemeze nálam ilyen hiba volt, így igazi felüdüléssé vált legújabb, Rebel Heart című lemezének meghallgatása. 

Az énekesnő egyértelműen túl van fénykorán, nem vele van tele a zenei sajtó, és új albumai sem számítanak szenzációnak. Legutóbb akkor került címlapra, amikor az idei Brit Awards-on így:

Persze azért elég profin végig énekelte a produkciót és utólag humorosan kommentálta az eseményeket, de remélhetőleg az öltöztetőjének, aki két csomóra kötötte a palástot, volt alkalma ennyi idő alatt megírni a felmondólevelét és távozni a tett helyszínéről. 

De a Rebel Heart hosszútávon képes lesz feledtetni ezt a munkahelyi balesetet is, hiszen egymást váltják rajta a jobbnál jobb dalok és Madonna régi és új rajongói egyaránt találnak kedvükre valót, hiszen a lemez kiváló ötvözete a klasszikus és folyamatosan megújuló Madonnának. Hiszen az egyik oka, amiért milliók szeretik őt az pont a folyamatos megújulás és jelenlét, ami az elmúlt évtizedekben jellemezte őt. Madonna mindig is képes volt egyedi maradni, miközben aktuális kortársait bevonta és egyben le is pipálta zeneileg. Ezt pár évig is nagy bravúr színvonalasan teljesíteni, de ha belegondolunk, hogy Madonna első lemeze több mint harminc éve jelent meg, kérlelhetetlenül érzünk egy nagyfokú tiszteletet attól függetlenül, hogy rajongunk-e érte. 

A mostani lemez nagyszerűségében közreműködött Avicii, Nicki Minaj, Alicia Keys, Ryan Tedder, sőt, Mike Tyson is. Bár ahogy erről már volt szó, őket inkább csak felhasználja Madonna, hogy jó vagy rossz értelemben véve trendi legyen. A Living for Love, a Ghosttown, a Body Shop és a címadó Rebel Heart is szerethető és tökéletesen beleillik Madonna zenei profiljába. Ezek azok a dalok, amelyeket valószínűleg azok fognak nagyon kedvelni, akik még sok-sok évvel ezelőtt szerették meg az énekesnő zenéjét. Ezek mellett pedig van persze sok más dal is, amiben egyrészt saját kortársainak int be közepes eleganciával, vagy egyszerűen meg akar felelni az átlagos botránkoztatási indexének. Ettől persze a maguk műfajában ezek se rossz dalok, de nem csúcspontjai a lemeznek - ilyen például a Bitch, I'm Madonna, a Devil Pray, vagy az Unapologetic Bitch.

A zenei sokszínűség (pop, country, DnB, reggae és techno pacsizik egymással a dalokban) a szöveg ezúttal is fontos eleme az összképnek, és Madonna sokat mesél saját magáról a sorok között. Időnként egészen nosztalgikus, amit hallunk, aztán jön valami teljesen más, mélység és felszínesség könnyed keveréke a mostani anyag. 

Persze készítsen Madonna jó vagy rossz lemezt, az ember lányában mindig felmerül a kérdés, hogy meddig és miért akar ő még bármit is bizonyítani, hiszen hiába a megújulásra való képesség a ribancozás és ki/be szólogatás máshogy áll valakinek húszas, harmincas, vagy éppen ötvenes éveiben. Madonnát pedig nem sok választja el a hatodik x-től. Szóval a Rebel Heart mellé jár egy nagy piros pont, de talán lassan ideje lenne méltó búcsút venni a stúdiótól. Haknizni persze lehet, hiszen legyünk őszinték: a sok milliós rajongótábor úgysem az új dalokra kíváncsi, sokkal inkább a klasszikusokra.