Szakad a hó, a boltok kirakata ünnepi színorgiában ragyog, a férfi pedig fut, rohan, és mi nagyon drukkolunk neki, hogy elérje a nőt, mielőtt az felszállna a vonatra. Mindezt képzeljük el igazán giccsmentesen, mégis szívbemarkolóan – majd adjuk hozzá kísérőzenének Craig Armstrong dalait.

Az ötvenes évei közepén járó skót zeneszerzőnek egyetlen filmgyári portán sem kell bemutatkoznia, hiszen ahogy mondani szokás, nem ma kezdte. Rómeó és Júlia, Moulin Rouge, Igazából szerelem, Ray, A nagy Gatsby: csak néhány film, amelyeknél az üres kottalapokat ő töltötte meg hangjegyekkel. A felsoroltak közül egyértelműen az Igazából szerelem hangulatát idézi meg új szólólemeze. Az It’s Nearly Tomorrow anyagára nem kevesebb, mint 12 évet kellett várni, hiszen a Grammy, BAFTA és Golden Globe díjas komponista eddig mindössze két soralbumot jelentetett meg (The Space Between Us, As If to Nothing), ám A nagy Gatsby munkálatai alatt maradt kreatív energiája arra, hogy újra a saját neve alatt alkosson.

Armstrong mindazonáltal „egyéni vállalkozóként” sem távolodott el a mozik világától, hiszen a 17 dal rendkívül képszerű, és leginkább olyan érzetet keltenek, mintha az Igazából szerelem el nem készült második részéhez íródtak volna. Monumentális hangszerelés, vonósok, zongora, egy kevés elektronika, és mindez olyan megkapó módon felénk úsztatva, ami elegánsan kerüli ki a túlzott érzelgősség és a pátoszos hatásvadászat csapdáit. A szerzemények némelyike rendelkezik egy kevés trip-hop ízzel is, mintha a Massive Attack különösen romantikus pillanatban ült volna le a billentyűs hangszerek elé. Persze ez sem véletlen, hiszen a csapat 1994-es, Protection című lemezén Armstrong zongorajátékával és szerzői képességeivel is rajta hagyta az ujjlenyomatát.

De nem kizárólag instrumentális kompozíciókból áll az It’s Nearly Tomorrow, hiszen ott a klippel is megtámogatott Crash, amelyben a Suede énekese, Brett Anderson állt oda a mikrofon mögé, de több dalban közreműködött a skót zenei színtér elismert alakja, Paul Buchanan is; valamint ugyanez elmondható az olyan további művészekről is, mint Jerry Burns, Katie O’Halloran és Vladislav Delay. A Crash egyébként tökéletes rapid-randi a teljes albumhoz: valósággal lehetetlen ellenállni a dallamainak, ráadásul a videóval együtt tényleg képes annyi szentimentalizmust becsempészni az életünkbe, amitől nem leszünk rosszul. Nem az egyes tételektől erős a lemez, hanem az összhatástól: Craig Armstrong bámulatos módon képes játszani a szív (és a vonósok) húrjain – pláne, hogy az ünnepek közeledtével felerősödik a vágy a szépség és a meghittség iránt.

Szomorkás hangulatával, melankóliájával, mégis pozitív fordulatot és boldog befejezést ígérő melódiával az It’s Nearly Tomorrow tökéletes decemberi hallgatnivaló. Hősszerelmeseknek, kiábrándultaknak, újrakezdőknek, összebújóknak, elhagyottaknak, nagy döntés előtt állóknak, vonat után rohanóknak, vagy a repülőtéren a biztonsági személyzetet kijátszó, és így első csókot lopó ifjú kalandoroknak egyaránt ajánlott lemez. Nyilván azt követően, hogy karácsonykor századjára is megnézzük az Igazából szerelmet. Ez az album és az a film nagyon hasonlók: ugyanazért lehet szeretni annyira mindkettőt.