„Nem megyek én a Szigetre!” – mondják olyan sokan. És nem azért nem mennek, mert senkiháziak kezében van a popszakma, hanem azért, mert számukra a fesztivál egyet jelent a kannásborban és mocsokban áztatott koncertekkel, ahol még ráadásul egy csomó külföldit is kerülgetni kell. Na, ők nagyon tévednek.

Az egészben a legszebb, hogy a bevezetőben leírt véleményt általában azok fogalmazzák meg, akik nemhogy a Sziget, de még a III. kerület környékére sem tették be soha a lábukat, de így legalább a karszalag nem blokkolja sem a vér áramlását, sem közvetve az agyi tevékenységüket, hogy ilyen csacskaságokat beszéljenek össze. Mi például eltöltöttünk úgy egy napot a Hajógyárin, hogy a zenés színpadoknak csak elvétve merészkedtünk a közelébe, és hajnalban azzal a lelki mosollyal zuhantunk ágyba, hogy nagyon jól szórakoztunk.

Tavaly kerekesszékkel manővereztünk az akadálypályán, idén pedig botorkáltunk. Igazán szó szerint, ugyanis az Ability Park területén található labirintusban egy elsötétített szemüveg és egy fehér bot segítségével néhány percre bárki megtapasztalhatja, hogy milyen is vakon közlekedni. És mindez csupán egy ártalmatlan útvesztő volt, nem egy forgalmas, nagyvárosi kereszteződés…

Aztán a Sziget egy másik pontján a mellrák kitapintásának szakszerű gyakorlatához is kérhettünk segítséget, és a témában kevésbé jártas egyénként megdöbbenve hallottam, hogy időről időre a férfiaknak sem árt végigtaperolniuk bozontos mellkasukat, merthogy egyáltalán nem csak a nőkre leselkedik ez a veszély. Mindezt amúgy bámulatos díszletek között tudtuk meg, ugyanis szorgos kezek több mint 10 000 használt műanyag palackból felhúztak egy várat és egy sárkányt – utóbbi néha még füstöt is fúj. Például akkor is, amikor rózsaszín tollal, rózsaszín papírkára írtuk kedves üzenetünket, amit aztán a jókívánság fára szíjaztunk.

De lehet pihenni és műanyag labdák után kapkodva bolondozni – akár konfettiesőben állva – az egyik bankkártyás cég standjánál, tanácsokat kérni az esetleges külföldi munkavállalásról a European Meeting Pointnál (ahol még free jogával meg is mozgathatjuk az alkoholtól és az 1300 forintos hamburgertől eltunyult testrészeinket). De akár bringás önkéntesnek is jelentkezhetünk a Civil szigeten; sőt, a drogprevenciós sátorban húzhatunk egyet a temérdek szigetlakó egyike által lekörmölt üzenetből, és cserébe hagyhatunk mi is valakinek egy jófajta, pösti életvezetési tanácsot. És ha ez nem lenne elég, integethetünk a múzeumi negyedben a Hadtörténeti Múzeum sátra előtt álldogáló korabeli matróznak, vagy gladiátornak öltözhetünk az Aquincum munkatársainak segédletével.

Az pedig már tényleg csak extra adag sajt az 1600 forintos milánói spagetti tetején (bocs, de a kaja árak tényleg nem becsületes magyar pénztárca kompatibilisek), hogy strandfocizhatunk, libikókázhatunk tucatmagunkkal egy fából készült ló négy lába között, nézhetjük, ahogy egy kisebb társaságot 50 méter magasba húznak fel egy bárpulttal együtt, hajat fonathatunk (kopaszok nem rulez!), macifröccsöt kérhetünk a bor- és fröccskertben, illetve színes lampionok, esernyők és medúzák alatt sétálgathatunk, miközben a kempingben a franciák mobil grillen sütik a nyomokban talán húst is tartalmazó virslit. Ja, és egy jobb sorsra érdemes mojito maradványainak hála ilyen műalkotásokban gyönyörködhetünk:

És akkor temérdek egyéb dologra már nem is jutott időnk, mint például könyvet kölcsönözni (hozz egyet, vigyél egyet), kivárni a kígyózó sort a Tarot Labirintusnál, masszázst kérni, pingpongozni, vagy az éjszaka közepén csürdöngölősen néptáncolni. Szóval (racka) juhééé: van élet a Szigeten muzsikaszó nélkül is!