Háy János novelláskötete egy olyan utazásra hívja az olvasóját, amelyet minden gyermeknek meg kell tennie, csak amíg a lányoknak az anyjuk szoknyája mögül kell előlépniük, a fiúknak apjuk árnyékából kell napra jutni. 

Számtalan irodalmi alkotást ihletett már meg az a folyamat, amikor egy totyogó kisfiúból erős férfi válik, és persze mindeközben egyre komolyabban kérdőjelezi meg apja családfői tekintélyét. Ám egyszerre kell könnyű és nehéz toll, hogy ezt belülről leírhassa valaki. Előre bocsátom, Háy Jánosnak ez bravúrosan sikerült. 

Pedig saját magának is komoly akadályokat állított fel, amiket azonban megugorva lenyűgöző művet hozhatott létre. Az első ilyen a forma, vagyis hogy a regény műfaja helyett novellák éppen hogy egymáshoz fűződő sorozatát választotta. Nehéz ez annyiban, hogy a téma komolyságát tekintve hosszas elmélyülésekre nem ad teret, és éppen ezért élvezetessé teszi az olvasást, mint élményt. Nem vág minket mély vízbe, inkább csak mély levegővételek ezek a sűrű levegőben, amelyek között mégis frissnek érezzük magunkat.

A másik, ami szembetűnő a kötetben, hogy egyes szám harmadik személyben íródott, nincsenek személynevek, csak ő van, egy másik ő, esetleg egy harmadik. Bár a lényeg mindig a fiún és az apán van, róluk szólnak ugyanis ezek a történetek. Ha az író nem elég ügyes, teljesen személytelenné teheti így írását, ám ezeket a novellákat olvasva inkább azt érezzük, ezek akár mi is lehetnénk, apák, vagy fiaik.

Történetről-történetre lépve a fiúcska lassan-lassan érik egészen kisgyerekből kamasszá, és miközben Háy megőrzi a fent említett elbeszélésmódot, finoman érezteti, hogy a fiú gondolkodása, értelme, életlátása fejlődik. Az apa pedig lassan szintén idomul ehhez a változáshoz- néha így, néha úgy. Az olvasó pedig szintén valahogy változik velük együtt egy egészen eltérő módon, hiszen fejünkben saját apaképünkkel akarva-akaratlanul is hozzáteszünk ezekhez a történetekhez. A szereplők körüli tér pedig szintén változik, hiszen az idővel az eszmék, korok, társadalmak, családok is máshogy néznek ki, ám ez a kulissza nem kap erős hangsúlyt, a figyelmünk végig a szereplőkön marad, mint ahogy saját családi kapcsolatainkban is másodlagossá válik az idő és tér, csak az ő számít és az én.

Nehéz megfogalmazni azt az érzést, amibe hatalmába keríti az olvasót a novellák olvasása közben. Egészen könnyed mű ez, és annak is érezzük a szívünket, miközben valahol mélyen mégis tudjuk, hogy milyen komolysága és súlya van a "napra jutásnak". Éppen úgy, mint amikor egy apa és fia együtt szerelnek egy autó alatt fekve. Bonyolult munka ez, két emberes, és habár eleinte úgy tűnik a gyerek csak játszik a csavarhúzóval, ő valahogy egészen máshogy érzi ezt. És ahogy telnek az évek, egyszer csak neki lesz igaza. Mert napra jutott az életének abból a részéből, amit addig apja árnyéka ragyogott be.

Háy János: Napra jutni című kötete az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg.