Seth Macfarlane második nagyjátékfilmje már közel sem sikerült olyan jóra, mint az első, habár a Family Guy humorához szokott nézők csalódni ezúttal sem fognak. A Hogyan rohanj a vesztedbe mindent hoz, amit vártunk tőle, és ez ugyanannyi rosszat is jelent, mint amennyi jót. 

Amikor két éve megnéztük a Tedet, őszintén nyugtázhattuk, hogy a „family guy-os" csávó nem csak húszperces rajzfilmekben, de egész estén át képes megnevettetni sajátos humorával. Macfarlane egy abszolút megosztó fickó, erre büszke is, és habár sokan mélységes felháborodással emlegetik a nevét, a hollywoodi berkeken belül inkább ciki, ha valaki még nem került humorának kereszttüzébe. 

Jó példa erre a Macfarlane mostani filmje is, amelynek szereplőgárdájára bármelyik rendező irigykedne. A film főszereplői között a rendező mellett ott találjuk Charlize Theront, Liam Neesont, Amanda Seyfriedet, vagy éppen Neil Patrick Harrist. 

Történetünk főhőse Albert (Seth Macfarlane) a vadnyugat egyik porfészkében élő birkás gazda, aki nagyon utálja az életét, különösen az után, hogy barátnője, Louise (Amanda Seyfried) szakít vele. A megoldást a városba térő Anna (Charlize Theron) jelenthetné, csakhogy ő a vidék legnagyobb banditájának felesége. Sok meglepetés nem ér minket az egyszerű szövésű kalandfilm során, de Macfarlane alkotásaira ez soha nem is volt igazán jellemző. 

Ám sajnos egy unalmas történetet csak rengeteg nagyon ütős poén tud élvezetessé tenni, ám a film ezzel összességében adós marad. Szó se róla, most is született néhány olyan pillanat, amit még sokat fogunk nevetve emlegetni, ám 10-15 jó poén másfél órára kicsit kevés.

Az különösen meglepő, hogy arányaiban milyen sok a pisi-kaki-puki-kuki témakörbe tartozó poén, azt gondolhatnánk, ebből már kicsit kinőtt a vígjátékipar. Hát nem. Ugyanakkor az még meglepőbb, hogy a nézők jelentős része még mindig hangosan kacag az ilyen jellegű poénokon. Tény, hogy ritkán láthatjuk a hasmenéssel küzdő Neil Patrick Harrist keménykalapba üríteni, de talán meglettünk volna nélküle. Mindehhez azért azt is érdemes hozzátenni, hogy a tipikus Macfaralne-humorból sokat elvehet a fordítás, érdemes lehet ezt a filmet is eredeti nyelven megnézni.

Összességében a Ted után kicsit csalódás a mostani film, amely inkább alsó-közép kategóriás a vígjátékok mezőnyében, és leszámítva a néhány könnyekig megnevettető poént nem több egy egyszer megnézős alkotásnál.