A májusra tervezett mozibemutatók láttán bizonyára minden sci-fi- és akciófilmrajongó izgatottan a naptáraplikációja után nyúl és reménykedni kezd, hogy Godzilla végre méltó amerikai adaptációt, a kult-képregényből készült A holnap határa pedig hű átdolgozást kapjon. Nos az exkluzív részletek alapján annyi biztos, a látványra nem lesz panasz.    

Az 1998-as, enyhén szólva is túl-hollywoodiasított Godzilla-film óta élt az igény az eredeti, japán filmek rajongóiban egy, a szörnyek királyához méltó amerikai feldolgozásra. Hogy az idén bemutatásra kerülő Godzilla be fogja-e váltani ezen reményeket az úgy tűnik biztosan nem a látványon fog múlni. A majd' negyed órás, a stúdió által összevágott anyag alapján a szörny kellően ijesztő és titokzatos, az emberi szemszögből felvett képektől (értem ez alatt, hogy teljes egészében egyszer sem látjuk Godzillát, csupán részleteit) pedig még inkább aprónak és tehetetlennek érzi magát az ember vele szemben. Szörnyfilmek esetén ez a rejtőzködő-taktika nagyon jó hatásfokozó és költségkímélő lépés tud lenni - ezesetben az előbbit teljesen elérték, utóbbira pedig láthatóan nem volt szükség. A film, mint műfajának legtöbbje, a sztorin tud egyedül elhasalni és az "isten irgalmazzon mindannyiunknak"-jellegű klisék nem is fognak hiányozni belőle, ám ha egy okos és koherens történetet is kerítenek az akció köré, akkor elégedetten jöhetünk majd ki a vetítőteremből. Az alaphelyzet szerencsére bizakodásra ad okot, hiszen azzal, hogy a sztori egy apa-fiú párosra fókuszál és 15 évet ugrik az időben máris több fronton lesz érdekelt a néző, remélhetőleg egyforma intenzitással (lévén az apa tudós, a fiú katona), az időugrással pedig a szörny által kiváltott hatások is azonnal reálisabbá válnak. Ez a Godzilla ugyanis nem csak bemasírozik egy városba és porrá zúzza, de nukleáris reaktorokat tesz tönkre és valamiféle időjárási változást is előidézhet, mert nem csupán a fizikai jelenléte miatt akarják embereink annyira a vesztét, hanem mert az egész emberiségre veszélyt jelenthet. Alapjáraton ez egy izgalmas megközelítés, csak legyen az alkotóknak erejük és tehetségük ki is bonatni. (Hát, hacsak semmi köze nincsa a szörnynek a furcsaságokhoz, és csak azért van egyfolytában vihar Godzilla körül, hogy ne lássa a kamera - ezesetben viszont nagyon-nagyon csalódottak leszünk.) A Breaking Bad - Totál szívás című sorozatból világsztárrá emelkedett Bryan Cranston és a Ha/Ver-filmek férfivá érett főhőse, Aaron Taylor-Johnson kettőse színészi fronton valószínűleg simán fogja vinni a filmet, főleg olyan mellékszereplőkkel megtámogatva, mint Ken Watanabe vagy Elizabeth Olsen. 

A Godzillához hasonlóan A holnap határa is japán alapanyagból dolgozik, az All You Need Is Kill című képregény éppen tíz évvel ezelőtt látott napvilágot. Hiroshi Sakurazaka műve egy disztópikus jövőképet fest fel, melyben az emberiség éppen vesztésre áll a túlélésért folytatott küzdelemben. A Földet ugyanis titokzatos idegenek ostromolják, akiket az emberek még fejlett technológiájuk ellenére sem tudnak visszaszorítani. Főhősünket, Keiji-t - aki a filmverzióban természetesen Bill - tapasztalatlan újoncként dobják le a harctérre, ahol némi szerencsétlenkedés után meg is hal. Ám épp mielőtt távozna az élők sorából kapcsolatba lép az alien csapatok egy furcsa tagjával, aki akaratlanul megfertőzi valamivel, így Bill a halál helyett visszaugrik az időben. Bill kénytelen újraélni a partraszállás napját és hamarosan rájön, hogy egy időhurokban ragadt, így akármikor meghal visszaugrik a nap elejére. Az extra időt megpróbálja a saját és a háború kimenetelének előnyére használni, főleg, miután megismerkedik a legendás képességű Ritával, akiről ugyancsak kiderül, az idegenek idő-módosító képessége nem ismeretlen számára. A holnap határa is nagyban a látványra építő mozinak ígérkezik amiben a klasszikus háborúsfilmek is visszaköszönnek - a franciaországi partraszállás ultramodern változata legalábbis remekül néz ki és simán visszaadja a hadszintér borzalmait. Izgalmas adalék, hogy az űrlények "földönkívüliségét" és rémisztőségét nem a kameramozgásokkal, hanem magával a lény mozgásával érik el: szédülten pörgő-forgó, kivehetetlen tengelyek körül mozgó halálkeréknek tűnnek, amik elől tényleg lehetetlennek tűnik a menekvés. A Godzillához hasonlóan itt is a történet épkézláb összetétele lesz a film sikerének kulcsa, annyi könnyebbséggel, hogy itt konkrét irodalmi alapokra támaszkodhatnak az alkotók. Mindenesetre remélhetőleg kellően érdekes és nem túlzottan hollywoodi pátoszba fojtott megoldással jönnek majd elő hőseink a vesztett háború megfordítására. Tom Cruise számára nem idegen terep a sci-fi, és a meglepően jó Feledés ezesetben is bizakodásra ad okot, a főként drámai színészként ismert Emily Blunt már érdekesebb választás a végletekig kemény Rita szerepére, de a látottak alapján egyáltalán nem lehetetlen, hogy kellemes meglepetést fog okozni.