Kultography

Szélfútta magyarok regénye

Szélfútta magyarok regénye

Karlócai Regina írása itt: - 2014-03-19 11:03

Megfigyelték már, hogy ha egy regény valós, múltbeli időben játszódik, és megtörtént eseményekhez kapcsolódik a történet, nyomban rásütik, hogy történelmi regény? Ez a helyzet Szécsi Noémi: Nyughatatlanok című művével is, pedig a fenti, meglehetősen száraz jelző elfedi, milyen izgalmas és sokszínű alkotás született a József Attila-díjas írónő tollából.nyughat.png

szécsi.JPGValó igaz: a történet a 19. század ötvenes éveiben játszódik, hősei többségében a ‘48-as forradalom után emigrációba kényszerült magyarok, s Kossuth neve többször is fölmerül, ám mindez alapvetően kerete egy igen jól megírt, lebilincselő történetnek.

A mű gondos és igen ügyes felépítése  - nevezetesen, hogy az első fejezetben brutális kegyetlenséggel kiirtanak egy családot -, végig izgalomban tartja az olvasót, mivel a későbbi események és szereplők kapcsán csak lassan bontakozik ki e vérengzés jelentősége. Tulajdonképpen krimiszerű szerkezettel van dolgunk, csak itt nem az elkövetők, hanem az áldozatok kiléte marad homályban sokáig, miközben az egyéb szálak csak lassan érnek össze és nyerik el jelentőségüket.

A történet azért is sajátos, mert a korabeli asztaltáncoltatási láz bemutatása kapcsán a halottak ugyanúgy ki-be járkálnak, mint az élők, s mindez olyan szenvtelen, magától értetődő narrációval történik, hogy az olvasó el is felejti megkérdőjelezni az események realitását.

Olvasmányos, izgalmas, s egyúttal aktív befogadói magatartást igénylő műről van szó tehát, ajánlom minden olvasni kedvelőnek.

Szécsi Noémi regénye az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása