Mike Greenberg Amit csak akarsz című könyvét igaz történetre alapozta, de még ez sem tudta igazán tartalmassá, izgalmassá tenni a sztorit. Pedig az alapötlet nem volt rossz, a kivitelezéssel azonban gondjai akadtak az írónak.

Adott három felnőtt, csinos amerikai nő. Brooke mintaházasságban él mintaférjével és mintagyerekeivel. Negyvenedik szülinapjára egy aktfotósorozattal lepi meg férjét. Ugyancsak negyvenedik születésnapját ünnepli Katherine, aki a Wall Streeten dolgozik vezető beosztásban, és majd felveti a pénz. Ellenben minden reggel keserűen ébred és elátkozza expartnerét, aki csúnyán átverte őt, és, aki nem mellesleg a főnöke is egyben. Harmadik főszereplőnk Samanta, a fiatal, sportos újdonsült feleség, aki a mézeshetek első napján Hawaii-n a hotelszobában véletlenül feltöri férje emailjét, és bizonyítékot talál arra, hogy a férfi régóta csalja őt.

A három teljesen különböző egyéniségű nő életéről és mindennapi szenvedéstörténetéről olvashatunk a könyv feléig. Kiderül: ki csalt meg kit, hogyan dolgozzák fel a megcsalást, megtudhatjuk a nagy bölcsességet, hogy milyen szemetek a férfiak, illetve Brooke esetében  azt is, hogy milyen nehézségekbe is ütközött a fotók elkészítése. Nagyjából másfél oldalanként változik az éppen aktuális elbeszélő személye, úgyhogy a sztorit sem egyszerű követni, de azt is nehéz megállapítani, hogy most akkor éppen melyik nőről is van szó...

Aztán a könyv felénél kiderül, hogy mi a közös a három nőben. Az interneten, egy mellrákfórumon veszik fel egymással a kapcsolatot, és miközben a leveleiket olvasgatjuk a regény stílusa elkezd érdekessé válni, a történet viszont továbbra sem. Sajnos.

Ha az író egy kicsit több hangsúlyt fektetett volna a rák lelki feldolgozására, a betegségre, a kezelésekre… akkor egy a könyv egy igazi nagy lélekregény lehetett volna. De Mike Greenberg úgy dönt, hogy szereplőinek legfontosabb témájának a pasihelyzetet tartja, és a rákos vonalat csak úgy, mellékesen viszi, a történet kedvéért. Mindeközben pedig ugrál egyik cselekményről a másikra: Brooke aktfotóiról hirtelen nem esik szó, ellenben megpróbálja összehozni Samanthát egy régi ismerőssel, majd később Samanta komolyan összebarátkozik Katherinnel is.

A könyv létjogosultságát az utolsó tíz oldal adta meg. Értem, hogy önállóan az nem állta volna meg a helyét, értem én, hogy kellett hozzá az a felvezetés, amit a könyv felétől olvashattunk, de akkor is elégedetlenség és hiányérzet maradt bennem. Sokkal érdekesebb lehetett volna a történet, ha a három frissen diagnosztizált rákos nő küzdelméről olvashattunk volna, s eközben mintegy visszatekintésként megismerteti velünk az ezt megelőző időszak legfontosabb történéseit. Igazából a hitelesség hiányzik belőle, talán egyszerűen egy férfi (mármint az író) nem értheti meg igazán, milyen érzés az, amikor leveszik az ember lányának mellét, és ezért aztán meg sem próbál igazán foglalkozni a dologgal. Talán csak annyi a baj, hogy az Amit csak akarsz több akart lenni három nő szerelmi életének bemutatásánál.

Az, hogy miért épp három különböző színű macaron a borítódísz, nem világos. Az egyetlen asszociációm, hogy a három nő egyike fehér (ill. rózsaszín), a másik afroamerikai, a harmadik pedig ázsiai – de ez igazából a történetből egyáltalán nem derül ki. (Persze könnyen lehet, hogy az angol eredetiben a nyelvi elemekből egyértelmű lehetett volna, de a magyar fordítás semmilyen utalást nem tesz rá.)

Mike Greenberg Amit csak akarsz című könyve az Erawan kiadó gondozásában jelent meg.