Az Iron Maiden június 3-án a Budapest Sportarénába érkezik! Steve Harris és zenésztársai az óriási sikerű, Maiden England elnevezésű turné keretén belül lépnek fel a fővárosban. A jegyértékesítés február 13-án reggel 6 órakor kezdődik.
Bruce Dickinson, a csapat énekese a következőket mondta a koncert kapcsán:
"Nagyon izgatottak vagyunk, hogy elvihetjük a Maiden England turnénkat Budapestre! Szeretünk a magyar rajongóinknak játszani, akik mindig kitörő örömmel fogadnak bennünket, ezért akartunk mindenképpen játszani egy bulit nekik is, mielőtt a turné véget érne idén. Bár a Maiden England koncertkörút nagyrészt az 1988-as Seventh Son Of A Seventh Son turnén alapszik, a 2014-es bulikra változtatunk egy kicsit a dalok összeállításán, hogy jobban lefedje a 80-as éveket, mert valószínűleg most játsszuk majd őket utoljára élőben. Természetesen visszük az óriási fényshow-t, Eddie különböző inkarnációit, csomó pirotechnikát és minden más izgalmas dolgot. Miután ez a turné utolsó köre, még inkább egyfajta ünnep lesz, hiszen ez egy fejezet vége, ezért olyan koncertet akarunk adni a rajongóinknak, amit soha az életben nem felejtenek el!"
A 2014-es dátumok már az utolsó állomások a Maiden England turnén, amely 2012 júniusában kezdődött az USA-ban, majd Európában és Latin-Amerikában folytatódott, olyan fellépésekkel, mint a brazil Rock In Rio, ahol a 90 000 jegyet órák alatt kapkodták el. A 2013-as turné Chilében, a santiago-i nemzeti stadionban fejeződött be, ahol 60 105 rajongó előtt lépett fel a zenekar, és "ez volt minden idők legnagyobb számú közönsége, amit brit banda valaha vonzott", adta másnap hírül a La Tercera napilap. 2013 a banda Donington Park-i bulija kapcsán is emlékezetes marad, ahol nem csupán a 25. évfordulóját ünnepelték annak, hogy az 1988-as Seventh Son turnéjukkal először lehettek a rock legendás otthonában fő fellépők, de ráadásként most 95.000 rajongó előtt adtak koncertet. Ezzel a fellépésükkel rekordot értek el abban a tekintetben is, hogy ötödszörre lehettek Donington fő zenekara.
Mire a Maiden England turné július 5-én befejeződik az angliai Knebworth-ben, a Sonisphere-n, addigra már több mint 2 millió rajongó láthatta a show-t, újra bizonyítva azt, hogy a zenekarnak eszébe sem jut lassítani vagy lejjebb adni abból a hihetetlen szenvedélyből, ami már 3 évtizede a metál fejedelmeivé teszi őket.
Kommentek