A skandináv krimik nagy népszerűségnek örvendenek, ennek jogosságáról Jussi Adler-Olsen legújabb regényének, a 64-es betegnaplónak az elolvasásával magam is meggyőződhettem. A Q-ügyosztály eseteinek negyedik történetében visszatér Mørk és Assad nyomozó.

A 64-es betegnapló cselekménye több szálon is fut, többek között ezért is válik izgalmassá annak ellenére, hogy számomra kicsit nehezen indult a könyv. Illetve pont a több szál miatt indult nehezen a kötet, azonban a sztori közepétől párhuzamosan futnak. Napjainkban, azaz 2010-ben a Q-ügyosztály egy eltűnési ügyben nyomoz. Szinte egy időben tűnt el 5 személy, ez a szám pedig túl sok ahhoz, hogy véletlenről legyen szó. A kérdés az, hogy ki áll az eltűnések hátterében, és hogy mi történt valójában. Ennek kiderítésén ügyködik a három fura alak: az ötvenes éveiben járó Mørk felügyelő, aki kicsit öntörvényű és a feletteseire jellemző módon nem hallgató, ellenben nagyon lelkiismeretes nyomozó. Társa Assad, egy arab férfi, akiről valahogy nem lehet tudni, hogyan is került a rendőrségre és milyen kapcsolatai vannak az albán maffia körében, de akinek hihetetlen megérzései sokat segítenek az ügy kibonyolításában. A fura páros mellé még egy kissé skizofrén asszisztensnő, Rose/Yrsa társul, aki az alapos munkát és sok időt igénylő feladatokra szakosodott, mint például nagy mennyiségű dokumentum átolvasása és benne releváns információk keresése. Mindhárman nagyon szerethetőek a maguk esendőségei ellenére is (vagy éppen azok miatt).

Ahogy korábban írtam, számomra nehezen indult a könyv. Nem csupán a párhuzamosan futó szálak felgöngyölítésére kellett figyelnem, hanem a szereplők magánéleti részleteire is, amellyel a szerző bőségesen ellátja az olvasókat: az író taglalja Mørk felügyelő szerelmi életétét, részletesen bemutatja Rose skizofréniáját, illetve részletezi Assad arabos étkezési szokásait is. Mindemellett pedig találkozunk Mørk fura lakóközösségének tagjaival is. Hogy ezek valójában semmi szerepet nem játszanak a valódi történet szempontjából, abból láthatjuk igazán, hogy a könyv végére, amikor felpörögnek az események, az összes mellékszál eltűnik, és abban is biztos vagyok, hogy egy esetleges megfilmesítés esetén a forgatókönyvből ez mind kimaradna. Persze, szórakoztatóak ezek a részek is, de ezektől történet vontatottá válik.

Az is zavart kissé, hogy tulajdonképpen az olvasó számára elég hamar kiderül, hogy ki tüntette el az embereket és miért. Vagy legalábbis azt hiszi... A körülbelül 400 oldalas könyv kicsivel a fele után kapta el a figyelmemet, de akkor igazán. Az utolsó ötven oldalon meg már átkoztam minden körülményt, amely gátolta, hogy tovább olvassak. Holott úgy hittem, hogy tudok már mindent, de aztán az utolsó oldalak mindent új megvilágításba helyeztek…

Jussi Adler-Olsen A 64-es betegnapló című könyve az Animus kiadó gondozásában jelent meg.