Király Viktor Fire című dala lett 2013-ban az év rádiós slágere Magyarországon, a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének legfrissebb adatai szerint.
Viktor dala olyan nemzetközi megaslágereket is maga mögé utasított, mint a Daft Punk és Pharrell Williams „Get Lucky” vagy Robin Thicke, T.I. és Pharrell Williams „Blurred Lines” című felvétele. Az énekes nemcsak előadója, de zeneszerzője és szövegírója is volt egyben ennek a dalnak.
A „Fire” #1 pozíciót ért el mind a Mahasz Rádiós Top 40 listán (ahol eddig már több mint 37 hétig szerepelt), mind a VIVA és Music Channel kliplistáin is, illetve a Deezer streaming szolgáltató kislemez listáján, ráadásul Lengyelországban és Bulgáriában is felfigyeltek a dalra.
A rádiómonitor statisztikái szerint összesen 7719 alkalommal hangzott el a „Fire” az összes monitorozott hazai rádió adásában, ami azt jelenti, hogy ha egymás után ennyiszer játszanák le a dalt, akkor 23.800 percen keresztül, vagyis 16 és fél napon át egyfolytában csak ez szólna.
Kommentek