"Jogom van hozzá, hogy beülhessek a padba és könyveket olvassak az iskolában az összes barátnőmmel egyetemben. Az a vágyam, hogy minden embert boldogan mosolyogni lássak." Malala Juszufzai ezért az egyszerű, ám a tálibok által veszedelmesnek tartott álmáért majdnem az életével fizetett. De a merénylet éppen fordítva sült el: egy átlagos kislányból eltökélt harcost kreált, akinek a szavaitól már van is oka félni mindenkinek, aki az elnyomás pártján áll.

Bár ez mégsem teljesen igaz, Malala sosem volt teljesen átlagos lány, mindig is rendelkezett valamivel, ami csak kevés pakisztáni lánynak adatik meg: egy apával, aki fiaival egyenlőként kezelte őt. Tanár édesapja a tudás fontosságának példájával járt előtte egy olyan kultúrában, ahol senki sem lepődik meg azon, ha egy kislány még az általánost sem járja ki, hiszen élete nagyrészét úgyis a házban, a konyhában fogja tölteni. Mint ahogy Malala édesanyja sem látta értelmét az iskolának már hat évesen sem. Malalát viszont nem így nevelték, és ezzel az egy lépéssel megváltoztatták az életét. Csupán ennyi kellett ahhoz, hogy egy olyan gyerekből, akinek a sorsa, csupán a neme miatt, már születésekor el lett döntve mégis egy önálló ember legyen. Ennyi kellett ahhoz, hogy Malala előtt a tudás és a fejlődés csarnokaként táruljon ki az iskola kapuja, és ne csak elvesztegetett évek színhelyeként. Ő pedig el is határozta, hogy kihasználja a neki adatott lehetőséget. Az őt világhírűvé tevő és majdnem megölő lövés előtt az volt a legnagyobb problémája, hogy osztályelső legyen. Majd, mikor a terrorista merényletek és zavargások elöli kényszerű menekültségükből családjával visszatértek imádott Szvát-völgyükbe egy újabb cél is társult a tanulmányi versengés mellé: Malala béke- és oktatáspárti édesapja mellett kezdett el különböző fórumokon felszólalni. Hiszen mi lehetne jobb példa a lányok oktatásának fontosságára, mint egy okos kislány, aki fel meri emelni a hangját azért, amiben hisz? És ugyanezért ez a kislány jeges rémülettel töltötte el a nőket négy fal közé zárni igyekvő tálibok szívét. Egy tizennégy éves kislány csupán a szavaival elérte azt, hogy félelmetes, fegyveres csapatok rettegjenek a hatalmától.

Malalát tehát megpróbálták megölni. Mivel nem sikerült, ezért szerencsére élő példaként állhat minden gyerek és minden szülő előtt, továbbra is terjesztheti a gondolatait ami, a sors fintorának köszönhetően, a merénylet óta még több emberhez eljut. Olyanokhoz is, akik meghallgatják. Egyetlen lány szavaiból így lehet eszme, így lehet hős valakiből, aki csupán kiállt azért, amiben hitt. Ha Malala meghalt volna, ma mártírként ünnepelnék és sírnának egy okos kislány elvesztéséért, az oktatásért, egyenlőségért, békéért harcoló szervezetek pedig zászlójukra tűznék a képét. De Malala túlélte, így a támadóinak csupán azt sikerült elérni, hogy a korábbiaknál is határozottabban, céltudatosabban és hangosabban áll ki az álma mellett, miszerint mindenkit egyenlő bánásmód illet meg.  

Az Én vagyok Malala önéletrajzi könyv és érdekes, belső szemszögből elmondott kvázi történelemkönyv egyben, Pakisztán és az egész iszlám világ életébe nyújtott mély bepillantással, amit ritkán tapasztal az olvasó. Egy, a számunkra ismeretlen és izgalmas, sőt, talán félelmetes világ hétköznapjairól olvashatunk benne úgy, ahogy csak egy benne élő mesélheti el. Malala pedig egyszerre hős és kislány, egyszerre hétköznapi és különleges, végtelenül szimpatikus ember, aki nem fél önmaga lenni és tenni a kevésbé szerencsésekért. Ha valaki szeretne példaképet keresni magának, ennél a tizenhat éves lánynál kevés megfelelőbbet lehetne találni.

A kötet a Bookline gondozásában jelent meg.