Új dallal, új klippel, új DVD-vel és évzáró nagykoncerttel söpör végig a rajongókon a szív forradalmát hirdető zenekar. Elsőként a jövőre várható nagylemez harmadik előfutára érkezik – méghozzá december 21-én.
A Kowalsky meg a Vega az idei évben Ami fontos és Amilyen hülye vagy, úgy szeretlek címmel két új számot is megjelentetett, melyek klipje elérhető a legnagyobb videómegosztón, de a rádiók műsoraiból is rendre visszaköszönnek. Ez is jelzi, hogy javában készül a banda jövő tavasszal megjelenő új nagylemezének anyaga is. A csapat óriási sikerrel zenélte végig a klub- és fesztiválszezont, augusztus 17-én pedig több ezer néző előtt ünnepelte 10 éves születésnapját a Budapest Park színpadán. Azon a napon jelent meg a Csak egy ág… című könyv Kowáról és zenekaráról, mely csupa különlegességet kínál a Kowalsky meg a Vega rajongóinak.
Az év azonban még mindig nem ért véget a forradalmi egylet számára. December 21-én új Kowalsky meg a Vega dal és klip jelenik meg Hulla józan címmel; december 27-én pedig budapesti nagykoncerttel - helyszín a Barba Negra - búcsúztatja 2013-at a Fonogram-díjas formáció. Igazi extra, hogy ezen a fellépésen már megvásárolható lesz a zenekar születésnapi koncertjét bemutató DVD, a Lehetünk együtt hurrikán, illetve ez alkalommal lesz majd hallható élőben először az új klipes nóta.
Fotó: Máté Évi
Kommentek