Mivel csupán egy BUPAP-sétán vettem részt, úgy éreztem, általánosságban jobb, ha ők beszélnek önmagukról, így álljon itt a szervezet saját megfogalmazású mottójának egy részlete: "A BUPAP (Budapesti Aszfaltprojekt) csapata kreatív kulturális-helytörténeti sétákat szervez a fővárosban. Programjainkat elsősorban nem az egy-két napra idelátogató turistáknak, hanem azoknak a helybelieknek szervezzük, akik itt élnek, és itt érzik jól vagy rosszul magukat nap mint nap. Buda és Pest nyolcszáz éves történelme, kultúrája végtelenül gazdag, de minket elsősorban azok a témák foglalkoztatnak, amelyek meghatározzák mindennapjainkat. Egy város nemcsak szép épületekből és értékes műalkotásokból áll, de tele van emlékekkel, emberi sorsokkal, mindennapi problémákkal, és bizony traumákkal is. Budapest nemcsak a Mátyás-templom és Európa második legnagyobb Parlamentjének városa, de tele van elfelejtett vagy lakatlan városi színterekkel is, amelyek éppolyan bőbeszédűen szólnak a jelenről, mint a Hősök tere vagy a Budai Vár a múltról... Ez a város nemcsak a híres embereké. Fontosnak tartjuk, hogy Budapestet nők és férfiak, kisgyerekek és idősek, zsidók és keresztények, kihívásokkal küszködők és egészségesek, cigányok és fehérek egyaránt lakhatónak éljék meg. A városképhez nemcsak a Halászbástya tartozik hozzá, de az útpadka is, amelyre nem lehet feltolni a babakocsit, és a nappalra üresen hagyott hálózsák a metróaluljáróban. Minden jelenség említésre méltó az utcán, és mindenki meséjét érdemes meghallgatni."

Ám a fent leírtak gyakorlatban is megvalósultak a Street-art Múzeum sétán, így a személyes élmény is csak alátámasztani tudja a projekt sikerességét. Kellemes, koraesti barangoláson vettünk részt az Erzsébetváros szívében, és a végére azzal a bizonyossággal indultunk tovább, hogy mégsem ismerjük a várost, hiszen annyi újdonság hever az unásig ismert utcákon is. És ezek felfedezéséhez nem is kell nagy erőfeszítéseket tenni, csupán nyitott szemmel járni, mert igazán megéri. A minket körülvevő tér, a város nem csak egy halott háttér az életünkhöz, hanem szerves része annak. A jelenre, az aktuális változásokra pedig a street-art a maga keresetlenségével és gyorsaságával tud a leginkább reagálni - és teszi is ezt Budapesten is. Mindig csak egy pillanatnyi időt tud megfogni, de azt a legpontosabban teszi - ahogy túravezetőnk, Lénárd Anna fogalmazott, "tegnap nem így volt, holnap nem így lesz".

Persze vannak olyan történetek is, amelyekhez nem elég feszülten figyelni a falakat, ezért nagy előny, ha ilyen, vezetett sétákon veszünk részt. Megtudhattuk például, hogy az egyik első graffitiként a II. világháború utáni Skóciában több helyen is felbukkant "Killroy wuz here" (Itt járt Killroy) feliratot tartják számon, vagy hogy a Budapest szerte több tag-en is látható Taper álnevű alkotó az egyik legjobban keresett magyar graffitis, akinek "megtalálásáért" már pénzjutalmat is felajánlottak. Ellentmondásos dolog a street-art, mivel nehéz a művészet és a rongálás közötti határvonal meghúzása, ám a minden "falfirka" egy kalap alá vétele és általános gyűlölete ugyanolyan hibás hozzáállás, mint például minden "klasszikus" irodalmi mű egekig magasztalása. Attól, hogy valami az utcán van, még nem szemét, ahogy ami a könyvtárban található sem lesz automatikusan zseniális alkotás. A street-art túrán magyar és külföldi művészek alkotásait tekinthetjük meg - vagy már csak az alkotásaik helyét, hiszen sok mű lesz az önkormányzati lefestések vagy poszterragasztások áldozata - szinte kizárólag lakatlan és/vagy omladozó falakon. Rákényszerülünk arra, amire a hétköznapi rohanásban általában nem hagyunk időt: látni is azt, ami a szemünk elé kerül, és elgondolkozni azon, vajon miért van ott és mit jelent, már ha jelent valamit ugyebár. A város, amelyben élünk vászonként szolgál ezeknek az alkotóknak, mi pedig nagyon egyszerűen közönséggé válhatunk. A jelenünk, a kortárs művészet itt is zajlik az utcán, körülöttünk, ne menjünk el mellette!