Az igényes popzenét kedvelők körében nagy várakozás előzte meg Jasmine van den Bogaerde, közismert nevén Birdy második lemezét. Hogy miért? Mert első albumán mindössze egy saját szerzemény volt, de a feldolgozásokkal telített korong óriási siker volt így is, nem véletlenül. Az akkor 15 éves angol lány leginkább az eredetileg Bon Iver-dal, a Skinny Love feldolgozásával nyerte el a kritikusok és a zenerajongók tetszését, ami sokaknál elég volt ahhoz, hogy megvásárolják az albumot. Mindezzel pedig igen jól jártak, hiszen ahogy azt akkor mi is megírtuk, egészen döbbenetes, hogy egy ilyen fiatal lány mélységben és magasságban ilyen jó zenész legyen.

Na de egy jó kezdet mit sem ér méltó folytatás nélkül. Birdy már debütálásakor megígérte, hogy következő albumán saját dalokat hallhatunk. Ezt az ígéretét annyira megtartotta, hogy a Fire Within albumon nincs olyan dal, amit társszerzőként vagy önállóan ne ő írt volna. Tudjuk, hogy a jó dalok kiválogatása és feldolgozása sokkal egyszerűbb feladat, mint zeneileg és szövegileg új és értékes dolgot létrehozni, pláne 16-17 évesen, de az egész történetben éppen az a legdurvább, hogy Birdynek mindez sikerült.

Egyrészt fejlődött az énektudásában, miközben a hamisítatlanságát (amit a legtöbb zenekritikus angyali hangként jellemez) megőrizte. Ugyanakkor nem csak ezt az eredeti tónust mutatja meg a második lemezen, de a hangterjedelmet is, ami bizony nem is szűkös.

Másrészt sikerült megalkotni összesen 15 dalt (ebből négy a deluxe verzión található meg), amely színvonalában méltó utódja az első korongnak, csak ezek ugyebár saját szerzemények. Természetesen mint ahogy nincs tökéletes album, ez sem az. Miközben Birdy több dalban is bizonyítja, hogy zeneileg közel sem egysíkú (erre jó példa a Light Me Up, vagy a Strange Birds), egy-két dalban visszatér első lemezének balladisztikus világához, amitől a Fire Within időnként kicsit túlságosan is lelassul. Persze mindez lehet ízlés dolga is, lehet, hogy valakinek éppen az általam enyhén kifogásolt dalok (Heart of Gold, All You Never Say) nyerik el leginkább a tetszését - a zenében ugyebár ez az egyik legszebb dolog. Ráadásul az album talán legjobb dala (Wings) az első is egyben, így nehéz is lenne mindig megugrani azt a bizonyos, egyébként igen nagy magasságban található lécet.

Végül, hogy mégiscsak pozitívan zárjuk ennek az összességében remek albumnak a kritikáját, mindenképp meg kell említeni a dalszövegeket, amelyek hallva tovább erősödik az az érzésünket, hogy habár még nem felnőttkorú, de Birdy mégsem kislány. Ha vesszük a fáradtságot, hogy a lemez hallgatása közben el is olvassuk a dalok szövegét, újabb mélységet adunk az amúgy is erőteljes zenei élménynek.

Mindezen jó és rossz jellemzőket összevetve minden kétség kívül Birdy progresszív fejlődést tudhat magáénak. Akik két éve megszerették, jóleső, széles és mély mosollyal hallgatják majd a mostani lemezt. Mindenki mástól pedig megérdemel még egy esélyt. Egyébként pedig örüljünk, hogy van ilyen zene is a kamasz előadóktól, és nem muszáj kizárólag One Direction-t vagy Miley Cyrus-t hallgatni.

Egy fecske nem csinál nyarat, de Birdy új lemezével színesebb és szebb lett ez a zenei ősz.