Azt mindenképpen le kell szögeznem: aki Bruce Lee filmjeihez hasonló alkotást vár, az csalódni fog. No nem mintha kevés lenne a filmben az iszonyú látványos verekedés, de ez mindenek előtt egy Wong Kar Wai-film, és mint ilyen sokkal inkább hajlik a művészfilm, semmint az akció felé. Ettől függetlenül azt, ahogy a zuhogó esőben vagy szállingózó hóban zajló összecsapásokat bemutatja, tanítani kellene. Természetesen a harcok technikai kivitelezérése sem lehet semmi panasz, ám az igazi művészet a vizualitásban rejlik, amit a rendező általában hatalmas magabiztossággal ural - nincs ez másképp most sem. A gyönyörű képeket dinamikus vágással párosítja, amihez olyan aláfestő zenét rendel, ami éppen csak annyira lóg ki a környezetből, hogy feltűnjön, de ne uralja a jelenetet. Nem klasszikus akció-szekvenciákat láthatunk, ahol, a mostani trendnek megfelelően, olyan gyorsan kapkodják a kamerát, hogy a néző azt sem tudja, mit lát éppen, ha pedig ezt még sötéttel vagy esővel is megfejelik, akkor már esélye sincs kibogozni, éppen ki üt meg kit. A nagymesterben sűrű esőfüggönyön keresztül is tisztán kivehetően figyelhetjük, ahogy Ip Man egy izgalmas és pörgős jelenetben elbánik ellenfelével, miközben neki még a kalapja sem, nekünk meg az állunk is leesik. És ez még csak a film nyitójelenete volt.

Ip Man (Tony Leung Chiu Wai) jó családból származó férfi, aki boldogan és gondtalanul él gyönyörű feleségével és két gyermekével a 1930-as évek Kínájának déli részén. Negyven éves kora ellenére egy percet sem kellett dolgoznia életében, így minden idejét egyetlen szenvedélyének, a kung-funak szentelhette. A hatalmas ország azonban nem csak politikailag és gazdaságilag megosztott, a harcművészetekben sincs egyetértés észak és dél között. Észak legnagyobb mestere, Gong Yutian (Qingxiang Wang) délre érkezik, hogy az általa képviselt stílust egy déli harcosra hagyományozhassa, ezzel talán egyesítve a két formát. Döntésének sem északi utóda, Ma San (Jin Zhang), sem lánya, Gong Er (Ziyi Zhang) nem örül felhőtlenül, ám előbbit forrófejűsége, utóbbit az egyszerű tény, hogy lánynak született, megfosztja az örökség hivatalos képviselésének jogától. De a címet elnyerő Ip Man sem válthatja be nagymesteri reményeit, ugyanis mielőtt északra utazna kitör a második világháború. A japán megszállás évei mind Ip Man, mind a többi mester életére rányomják a bélyegüket, ám az igazi harcos sosem feledkezik meg a kung-furól, akármilyen tragédia is érje őt.

Bonyolult, és hosszú évtizedeket átszövő viszonyokról és történetről beszélhetünk A nagymesterben, amiben Bruce Lee alig, remek színészi alakítások és gyönyörű pillanatok viszont számolatlanul bukkannak fel. A személyes kapcsolatok mellett a történelem egy különösen zavaros időszaka is terítékre kerül, és akkor még a harcművészetet nem is említettük. Még úgy is nagyon sűrű a cselekmény, hogy többször hosszú éveket ugrik a sztori, amit egy-egy magyarázó mondattal hidal át. Kevésbé lett volna epikus a film, ha csupán egyetlen ember életéről lenne szó benne, ám - a félrevezető magyar címmel ellentétben - ugyanannyira szól Gong Er-ről, mint Ip Manról, és rajtuk keresztül is leginkább a kung-furól. A kung-fu nem csak harcművészet, de életstílus, hivatás, szenvedély, ami szorosan átszövi azok életét, akik belekezdenek - legalábbis ilyen, ha jól csináljuk. A nagymester, mint film, is ilyen: hagyni kell, hogy az ember belemélyedjen, hagyni kell, hogy elvarázsoljon. Ha esetleg mégsem történik meg, akkor egyszerűen nem nekünk való, és ezzel sincsen semmi baj.

Ízig-vérig távol-keleti film A nagymester, így is kell nézni. A hollywoodi alkotásokon nevelkedett nézőnek elsőre sok dolog furcsa lehet benne, viszont kifejezetten jó kezdőpont lehet azoknak, akiket érdekel a kortárs kínai film. Egyszer látványos és izgalmas, másszor befelé forduló és emberi, de végig leköti a figyelmet, ha hajlandóak vagyunk tényleg figyelni rá.