Az elnök végveszélyben az első fél órában rettenetesen idegesítő film, számos hasonló elemmel – azt leszámítva, hogy a mű készítői haladtak a korral és már színesbőrű elnöke van Amerikának –, mint az év elején Gerard Butler főszereplésével bemutatott Támadás a Fehér Ház ellen. Röviden: mintha a koppintását látnánk. Mindez csupán addig van így, amíg Emmerich filmje komolyan veszi magát, azonban idővel – szerencsére – a készítők észbe kaptak és úgy döntöttek: az akció és a pátosz mellé szüksége van még valamire a filmnek, ez pedig nem más, mint a humor. Attól a pillanattól kezdve pedig, ahol ez belép a képbe, már nem számít, hogy a történet kiszámítható, hogy szinte minden egyes fordulatot kitalál a néző, mert közben jókat kacag és értékeli azt, hogy végre itt van egy olyan alkotás, amely tulajdonképpen saját magát és a műfajt is remek érzékkel figurázza ki, anélkül, hogy igénytelenné válna  vagy sok lenne.

Cale (Channing Tatum) testőrként dolgozik, azonban minden vágya – és a lányáé is –, hogy az amerikai titkosszolgálatnál szolgálhasson, az elnököt védhesse. De erre múltja miatt nem sok esélye van. Egy nap azonban úgy alakulnak a dolgok, hogy mégis neki kell megvédenie, sőt megmenteni az Egyesült Államok elnökét (Jamie Foxx).

A világ legjobban védett középületét elfoglalta egy terroristacsapat, ám jól kidolgozott tervük befejezéséhez az elnökre is szükségük van. Az épület fegyveresekkel van tele – egy paramilitáris egység mindenre elszánt tagjaival. Az elnöki testőrségbe vágyó Cale azonban mindenre kész, hogy megvédje az elnök életét és megmentse a Fehér Házban foglyul ejtett lányát.

Channing Tatum lényegesen szerethetőbb, kevésbé nagyképű hős, mint amilyen Gerard Butler volt a fent említett korábbi alkotásban, így szinte mindent megbocsátunk neki és drukkolunk, hogy valóban sikerüljön megmentenie a világot és az Egyesült Államok elnökét, akit Jamie Foxx kelt életre, zseniálisan. A két főszereplővel, a teljesen hülye terroristákat alakító mellékszereplőkkel, a jó amerikai ügynöknőt megformáló Maggie Gyllenhaallal és James Woodsszal, no meg a korábban már emlegetett humorral a film remekül működik, még akkor is, ha nem egy okos, váratlan fordulatokban teli akciófilmről beszélünk. Számos klisét elpuffogtatnak a vásznon, de Emmerich figyelt arra, hogy ne legyen belőlük túl sok, ráadásul (és itt kisebb spoiler következik) ügyesen a romantikus szálat sem úgy játssza ki, ahogy azt várnánk, sőt igazából nem is kerül bele.

Az elnök végveszélyben egyszer nézhető, szórakoztató film, amely a régi idők még 3D mentes akciófilmjeire hajaz.