Négy éves szünet után tértetek most vissza, amivel kapcsolatban még végleges feloszlásról is szó volt. Tényleg fontolóra vettétek, hogy nem játszotok többé együtt?

Igen, én legalábbis úgy vettem, hogy megvan a lehetősége. Eljutottam egy olyan pontra, ahol át kellett gondolnom az életemet. Mert egész felnőtt életemben ezt csináltam, hiszen 12 évig nekem csak a Fall Out Boy volt, és ki akartam próbálni, vajon tudok-e boldog lenni egyedül is. Na meg el akartam vinni a fiamat az iskolába, hétköznapi dolgokkal foglalkozni, ez kellett ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Úgy voltam vele, hogy ha a zenénk újból olyan tud lenni, ami mellé ki tudok állni, akkor úgyis mindenképp összeállítjuk a bandát. De ha ez nem történt volna meg akkor nem akartam volna csak azért csinálni, hogy létezzem a zenekar, azzal meggyaláztuk volna az emlékét.

Miért döntötteket végül az újraegyesülés mellett?

Patrcik (Patrick Stump, az énekes - a szerk.) felhívott, hogy van egy pár dalötlete, eljátszotta őket, és imádtam. Írtunk már együtt dalokat előtte is, és mindig tudtuk mikor nem működik a dolog, de ezek tetszettek. Úgyhogy mind elmentünk New Yorkba, beszélgettünk vagy hat órán keresztül, ötelteltünk, hogyan kellene ezúttal újrakezdenünk, és most itt vagyunk!

Szóval ez egy új kezdet?

Igen, azt hiszem... ez a 2.0-ás verzió!

Játszunk el mégis a gondolattal, hogy ez nem történt meg. Hogyan nézett volna ki egy Fall Out Boy nélküli jövő?

Hmm... elégedett voltam az életemmel, a már említett hétköznapi dolgokkal, például hogy ugyanoda mentem be minden reggel kávézni. Inkább az, amit a zenekarral csinálunk, az a furcsa, és mindig is így volt. Ide is tegnap érkeztünk repülővel Amszterdamból, holnap pedig már megyünk is tovább Párizsba, ez nem normális élet. De, mivel annyira csak ez tette ki a mindennapjaimat hozzászoktam, a fejemben normális volt. Aztán, amikor abbamaradt ez a fajta élet jöttem csak rá, hogy nagyon nem az. Normális, felnőtt emberként élni pár évig nagyon jót tett nekem. Elkezdtem értékelni az egyszerű dolgokat. Úgyhogy azt hiszem nagyon is jól ellettem volna akkor is, ha nem tér vissza a FOB. Ami mégis a visszatérés mellett szólt, az is a fiamhoz köthető. Emlékszem, egyszer az autóban ültünk, hallgattuk a rádiót, és elgondolkoztam rajta, hogy mégis kik azok, akik a fura srácoknak, a kiközösítetteknek játszanak. És nem találtam senkit, legalábbis Amerikában nem volt. A legtöbb zene arról szólt, hogy bulizni járunk, klubokban lógunk, amivel nincs baj, de mi például a Green Day nélkül nem hiszem, hogy felfedeztük volna a punk-rockot, soha nem jutottunk volna el oda, ahova. Kellenek olyan zenekarok, amelyek a hozzánk hasonló gyerekekhez szólnak, akiktől úgy érezhetik, nem baj ha másmilyenek.

Hiánypótlók lennétek?

Mindenképpen. Nem tudom, Európában mi a helyzet, de nálunk elég nagy a szakadék például a rapperek és a populáris zene között, valahogy nincsenek rockbandák.

Hogyan hatott ez a kiesés a rajongóitokra? Ugyanúgy szeretnek, mint azelőtt?

Oh, nem tudom valaha szerettek-e engem... Idősebbek lettek, az tény, talán fel is nőttek páran. Az érdekes az, hogy a mostani turné során azt látni, hogy sok rajongónk van, akik a régi dalainkat ismerik, de mintha lenne egy új réteg, akiket meg éppen az új lemez vonzott be. De lehet, hogy csak azért szólnak olyan nagyot az új dalok - mert eddig ez volt a tapasztalat - mert frissebben élnek az emberekben. Tényleg nem tudom. De mindenképp hálásak lehetünk a rajongóinknak, mert kitartottak mellettünk, pedig nem volt egyszerű. Nem kecsegtettük őket semmivel, azt sem tudhatták, egyáltalán összeállunk-e  még valaha, úgyhogy nagyon jófej rajongóink vannak.

Főleg, hogy még ezt is titokban tartottátok...

Na igen, mert így kevesebb volt rajtunk a nyomás, mi sem tudtuk, hogy fog elsülni a dolog.

Úgy tűnik végülis jól sült el, hiszen egész nyáron Európában és Ázsiában turnéztok.

Nem panaszkodhatunk, az tuti. Pláne, hogy  - és ezt főleg Ázsiában tapasztalhattuk  - olyan helyeken, ahol ezelőtt csak kisszínpadokra tettek most nagyszínpados fellépők lettünk. Játszottunk például a Metallica, a Linkin Park, System of a Down, Eminem előtt, ami nagyszerű érzés volt, jó volt hogy ilyen elismerést kaptunk. Japánban volt egy kis szabadidőnk is, úgyhogy meg tudtam nézni Kiotót, ami hatalmas élmény volt...

Na igen, ennek az örökösen utazgatós életnek gondolom az a hátránya, hogy nem igazán látod a helyeket, ahová eljutsz.

Pontosan, sosincs időnk. Most is, hogy Magyarországra jöttünk, láttam ugyan a Budai várat meg a Parlamentet, de egy gyors átutazásnál általában nincs több időnk. De legalább ennyi belefért.