A világot uraló szabadpiaci kapitalizmus atyjai abból húztak hasznot, hogy egyes katasztrófahelyzetekben – legyen szó politikai zűrzavarról vagy természeti katasztrófáról – megoldásként ráerőszakolták megoldásaikat a világra. Erre a teóriára épül Naomi Klein Sokkdoktrína című könyve, és meg kell hagyni, a kanadai újságíró-aktivista mindent bevet azért, hogy meggyőzzön erről minket. A teljesség igénye nélkül beszél az apartheidről, a kelet-európai rendszerváltásról, a Pinochet-rezsim gazdaságpolitikájáról, a Katrina vagy a 2004-es cunami utáni helyreállításról, az iraki háborúról és a CIA kínzási technikáiról is.

Most tekintsünk el attól, hogy a könyv 2007-ben jelent meg, és azóta történt egy s más a világban. A felszabadított hitelpiac robbanásával elindult pénzügyi válság, amelynek következményeit máig nem tudta kiheverni a világ, alapjaiban írta felül mindazt, amit az amerikai típusú piacgazdaságról, a kapitalizmusról vagy a válságkezelésről gondoltunk. Ilyenformán nagyjából érthetetlen, hogy miért kellett egyáltalán az Akadémia Kiadónak lefordíttatni és kiadni a hétszáz oldalas írást.

A baj azonban nem is ez, sokkal inkább az, hogy ami ezeken a sűrűn teleírt oldalakon vár minket, egy idő után inkább tűnik Naomi Klein kórképének, mint a világénak, amelyről ír. Az újságíró ugyanis nem elemzi a szabadpiac amúgy igenis valós problémáit és túlhajtásait, de nem is egyszerűen demagóg, hanem egy végeláthatatlan összeesküvés-láncolatot igyekszik kétségbeesetten felfedni. És közben megállás nélkül próbálja olvasója fejébe verni nem csak az igazát, de azt is, hogy ő mennyire okos, elismert és fontos szerző.

Hogy is lehetne persze számon kérni rajta mindezt? Nem közgazdásztudós, nem politikus, nem is író, hanem egy harcos antiglobalista. De amíg első könyve, a marketingpraktikákról, a multicégekről szóló No logo elgondolkodtató volt, a Sokkdoktrína inkább csak idegesítő, szerkesztetlen zagyvasághalom, amelyet ha képesek vagyunk elolvasni, a végén még megszeretjük az első számú közellenségnek kikiáltott Nobel-díjas közgazdászt, Milton Friedmant is.