[caption id="attachment_56935" align="alignright" width="300" caption="Fotó: Polyák Bea/sziget.hu"][/caption]

Amikor először feltűntetek annyira új és más volt a zenétek, mint az éppen sikeres zenekaroké. Nem tartottatok tőle, hogy megmaradtok egylemezes csodának?

Theo: Úgy gondolom,  a második album elkészítése erre is jó volt, bebizonyítottuk vele másoknak és magunknak is, hogy nem ez lesz a helyzet. Mert az elsőbe annyi energiát és időt belefektettünk, ha még tovább foglalkozunk vele akkor könnyen fölénk kerekedhetett volna, szükségszerű is volt, hogy továbblépjünk. Nem volt egyszerű... de zenekarként mindig láttuk a nagyobb képet, hogy hová akarunk eljutni, az aggódásnak nem nagyon maradt hely.

Adam: És, ha már itt tartunk, már elkezdtünk a harmadik albumon is dolgozni, ami megint sokban el fog térni az eddigiektől.

Ilyen hamar?

Theo: Hát igen, az előző munkálatai leginkább azért húzódtak ennyire el, mert ki akartuk élvezni a turnét, hogy bejárhattuk a világot, a fesztiválozást, ez a legjobb része az egésznek. Na meg kellett egy kis pihenés is, az első ötletek óta megállás nélkül dolgoztunk.

Ha már munkafolyamat: inkább inspiráció alapján dolgoztok, vagy leültök és addig gyötritek magatok, amíg ereménye lesz?

Adam: Én hiszek a kemény munkában, de persze az inspiráció elengedhetetlen, mindenféle művészetben kell, hogy valami gondolatot ébresszen benned. Szükség van arra, hogy legyen ami megmozgat, amiről írni tudsz, de emellett amikor egész nap dolgozol valamin akkor meg már nagyon nehéz új ötleteket találni - sőt, sokszor abban is kételkedni kezdesz, hogy miért is dolgozol éppen azon, amin. Theonak szoktak ilyen pillanatai lenni, amikor csak úgy előjön egy sor szöveggel, de aztán azt közösen fejlesztjük általában tovább.

[caption id="attachment_56954" align="alignleft" width="300" caption="Fotó: Polyák Bea/sziget.hu"][/caption]

Az új albumotok néhány hónapja jelent meg. Olyan a fogadtatása, amilyet szerettetek volna?

Theo: Amikor egy új albumot készítesz sosem tudhatod, hogy az emberek nem pártolnak-e el tőled. De aztán az első héten mindjárt harminc országban került be a top tízbe, ekkor már tudtuk, hogy nincs nagy baj. Hatalmas pillanat volt az nekünk, mert kockázatot vállaltunk ezzel a lemezzel, úgyhogy az ilyen gyors, pozitív visszajelzésektől nagyon megkönnyebbültünk. Szóval nehéz volt... de most szerencsére újból játszhatunk élőben és zenekarként is sokat fejlődtünk szerintem.

Az Exile sokkal kísérletezőbbnek érződik, mint az első lemez. Itt mintha minden dal egy-egy történet lenne, míg a Happiness összefüggőbb volt. Ezt volt kockázatos összehozni?

Adam: Pontosan. Az előző album sokkal inkább egyetlen kerek egész volt, egy történet, akkor még törekedtünk valamiféle egységre, de azóta, a rengeteg élmény hatására, hogy össze-vissza rohangáltunk a világban mi is változtunk, és ennek tükröződnie kellett a zenén. Ahogy mondod, minden dal egy-egy sztori, egy-egy állomás az utunkon. Megörökíti ami történt velünk az első lemez óta.

Theo: Van a második lemezben valamiféle őrület, mert olyan sokféle dolgot kipróbáltunk rajta, sokkal többféle oldalról nyúltunk a zenénkhez, ami az első albumról még nem mondható el.

Gyönyörű és fantáziadús videoklipeket szoktatok készíteni. Saját ötletből merítetek?

Theo: Igen. Mindig valami saját gondolatban gyökereznek. Persze a filmezés, a zenekészítéssel ellentétben, nagyon sok ember közös munkája, itt nincs meg az a száz százalékos kontroll, mint ami a zenénél. De szerencsére eddig mindig olyan rendezőkbe futottunk bele, akik megértettek minket, megértették mit is akarunk kihozni a videóból. Azt szeretnénk, hogy a klipjeinkről is első pillantásra meg lehessen állapítani, hogy ez egy Hurts-klip, ahogy remélhetőleg a zenénkről is.

A Blind klipjében látható szemsérülésed csak "szerencsés" véletlen volt, vagy már azt szem előtt tartva készült a forgatókönyv?

Theo: Azt konkrétan a forgatás harmadik órájában szereztem, és mázli, hogy ilyen tökéletesen illett a sztoriba.

[caption id="attachment_56946" align="alignright" width="300" caption="Fotó: Polyák Bea/sziget.hu"][/caption]

Az első, két évvel ezelőtti magyarországi fellépéseteken még egy kis sátorba helyeztek el a Szigeten, ám azóta nagyszínpados előadókká váltatok. Érezhető ez a változás számotokra is?

Adam: Mi mindig is úgy játszottunk, mintha nagyszínpadon lennénk, úgyhogy annyira nem mondanám, hogy más lenne.

Theo: És továbbra is játszunk egészen apró helyeken is, egyik nap a Glastonbury, másnap meg egy kis londoni kocsma...

Jártatok olyan helyen mostanában, ahol még teljesen ismeretlennek számítottatok?

Theo: Persze! Oké, hogy Németországban hatalmas arénákat kapunk, meg Ázsiában, Finnország, Oroszországban, Kelet-Európában is ismernek, és persze Nagy-Britanniában...

Adam: Franciaország! Ott nem ismernek!

Hogy maradtatok le pont Franciaországról? 

Adam: Inkább ők maradtak le rólunk!

Hogy bánik veletek az idei fesztiválszezon?

Theo: Még csak most kezdődik, ez lesz azt hiszem a negyedik koncert, de eddig nagyon jól. Ez a legjobb az egész évben: a nap süt, az emberek jól érzik magukat, mi meg egész júliusban utazgatunk, holnap Finnország, szombat Oroszország és végül Koreában zárunk. Rettenetesen vártuk már ezt az időszakot, úgyhogy igyekszünk kihozni belőle a legtöbbet.