Telekom Robot VOLT Art Műhelyben ismert hazai kortárs képzőművészek, név szerint ef. Zámbó István, Wahorn András, Sinkovics EdE, Soós Nóra, Győri Márton, Magyarósi Éva, Szabó Ottó és Tóth Márton a közönség bevonásával robot-műalkotásokat hoznak létre. Kinetikus szobrok, festmények és különféle installációk születése várható, köztük egy olyan szerkezettel, amely a fesztiválozók összegyűlt régi mobiljaiból készül, és a környezettudatosság üzenetét hordozza. A veszélyes hulladéknak minősülő akkumulátoroknak külön gyűjtőhelyet létesítenek. Az alkotásokat a Telekom és a VOLT ősszel jótékonysági aukcióra bocsátja.
A fesztivál bejáratához az idén is felépül a tavaly nagy sikert aratott magenta megacsúszda. A szervezők fokozott hangsúlyt fektetnek arra, hogy minél kisebb legyen a VOLT ökológiai lábnyoma, például többször használatos, betétdíjas „repoharakat” biztosítanak a látogatóknak. Egy repohár teljes élettartama alatt egy nagy szemeteszsáknyi műanyag pohár hulladék megelőzését tudja biztosítani.
A Telekom Nagyszínpadon a hazai és nemzetközi zenei szcéna nagyágyúi lépnek fel. A fesztivál Ákos „2084” turnéjának egyik fontos állomása, rajta kívül itt lesz hallható a Quimby, a Tankcsapda és az Anna & The Barbies. Az izgalmas nemzetközi lista csúcspontjaként fellép a romantikus és melankolikus brit szintipop duó, a Hurts. Itt lesz még a punk rockot játszó Bullet for my Valentine, a kanadai illetőségű Billy Talent, a nu metal nagy legendái közé tartozó Papa Roach, és az elementáris színpadi produkcióiról ismert Thirty Seconds To Mars. Az elektronikus zene kedvelői a Nagyszínpadon találkozhatnak a könnyed, szellemes tánczenét produkáló francia Martin Solveiggel és az electro swing feltalálójának tartott Parov Stelar Banddel, valamint a hip-hophoz az elektronika felől közelítő Example-lel.
A fesztivál másik központi helyszíne a Telekom Terasz, ahol az elektronikus zene uralja majd a terepet. A Bladerunnaz csapata többek között L.A.S.-t, valamint Chris.Su-t és Statikot delegálja, itt lesz Karányi, Zoohacker, a Tesco Disco, a Kollektiva és a Depeche Mode rajongóinak is jut egy egész este. Napközben lounge hangulat, ingyenes mobilnet és mobiltöltők várják a fesztiválozókat Itt nem csak Pay Pass kártyával, hanem élménnyel is lehet majd fizetni egyes termékekért. Akik az Instragram alkalmazással* megosztják fesztiválélményeiket, azok a gyűjtött pontokért koktélt és fesztiválkellékeket vásárolhatnak.
Kommentek