Kultography

Kezdődhet a nyár Velencén is

Kezdődhet a nyár Velencén is

Kultography írása itt: - 2013-06-09 18:00

A 2013-as nyári szezon indításaként a régió turisztikai eredményeinek ismertetésével és a térség legújabb turisztikai fejlesztéseinek bemutatásával nyitották meg az idei szezont a Velencei-tónál. A térség országgyűlési képviselője L. Simon László, valamint Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese részletesen beszámolt az itteni sikerekről, kihívásokról, és természetesen az idelátogatókra váró lehetőségekről.

"A Velencei-tó környéki fejlesztések, a turisztikai kínálatbővítés szerepe kiemelkedően fontos a belföldi és a külföldi vendégforgalom növelésének, a tartózkodási idő meghosszabbításának szempontjából." - mondta Horváth Gergely.

A térség fejlesztése szempontjából ez azt is jelenti, hogy nem csak a nyári strandidőben szeretnék itt tartani a vendégeket, de a vízparton túl is izgalmas lehetőségeket kínálnának. Jelenleg 30 km hosszú kerékpárút áll rendelkezésre, ám a túra akár 55 km hosszúra is nyújtható, jó alternatíva a kezdő vagy alkalmi kerékpározóknak is. Az elfáradt túrázók sétahajózáson vehetnek részt, s a bicikliket a hajón is szállíthatják. . „Mintegy kilenc kilométer hosszú kerékpárút építése kezdődik meg júniusban a Velencei-tó déli partján. A 730 millió forintos fejlesztés várhatóan az idén befejeződik. Ezen kívül több új híd épül és több helyen közvilágítást is létesítenek a kerékpárutak mellé. A távlati tervek szerint további kilenc szakasszal és 32,6 kilométerrel bővítenék a Velencei-tó körüli kerékpárút-hálózatot." - számolt be a tervekről L. Simon László.

A Velencei-hegység lankáin, a vízen és a szikes pusztán jelölt túrautakon együtt kirándulhat a család. Az összesen 545 hektáros Velencei Madárrezervátum és Dinnyési Fertő Természetvédelmi Terület 33-35 fészkelőmadár-fajjal és közel 300 ” idelátogató és itt vendégeskedő” madárfajjal büszkélkedhet. Kevesen tudják, hogy Gárdonyban található az ország első ÖKO szemléletű strandja. A Velencei-tó Kékhullám Zászlóval elismert strandján gyönyörű panoráma tárul az idelátogató elé. Az extrém kalandok kedvelői is megtalálják a maguk lehetőségeit: A Surf Core Szörfbázison többszörös magyar bajnokok és az ország legsegítőkészebb oktatói tanítják azokat, akik szeretnének megtanulni szörfözni vagy céljuk a továbbfejlődés. Velencén a nemzetközi szabványoknak megfelelő 800 m hosszú ötszög alaprajzú wakeboard-pálya is működik. Aki esőben is fürdene, vagy kényeztetésre vágyik, szintén nem fog csalódni. A velencei élmény- és gyógyfürdő, valamint a Velencei-tó déli partján az agárdi Bika-völgy gyógyvize várja gyógyulni és pihenni vágyó vendégeket. Mindkét helyen négycsillagos wellness-szálloda is várja azokat, akik teljes kiszolgálást szeretnének élvezni.

A térség nem csupán látnivalókban gazdag, hanem utánozhatatlan hangulatú fesztiválhelyszín is. Koncertek, kóstolók, irodalmi estek, hagyományőrző ünnepek várják az utazókat egész évben. a Gárdonyi Emlékház mellett a Rönkvár, vagy Pákozdon a Katonai Emlékpark meglátogatása nyújt különleges élményt.

Az utazó a Közép-dunántúli Régió blogja (http://itthonkozepdunantulon.blog.hu/) mellett a www.visitvelenceito.hu oldalon is folyamatosan tájékozódhat arról, milyen programok várják.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása