[caption id="attachment_54149" align="alignright" width="234" caption="Fotó: Weidner Balázs"][/caption]
Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója ugyanis együttműködési megállapodást írt alá öt, fogyatékkal élőket támogató szervezettel. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, és a Siketvakok Országos Egyesületének képviselői az aláírással abba egyeztek bele, hogy szakmai támogatást nyújtanak az intézménynek ahhoz, hogy az állatkert megfelelő szemléltető és segédeszközöket alakíthasson ki fogyatékossággal élő látogatói számára.
Már most is élethű, tapintható faszobrok, az állatokról szóló, Braille-írással készült információs táblák várják a vakokat és gyengénlátókat, illetve a lehető legtöbb eszközzel igyekeznek megvalósítani az akadálymentességet. De az állatkert ezen túl is minden lehetséges módon szeretné fejleszteni önmagát ezen a téren. Olyannyira, hogy az ősztől bővülő területű intézmény (a megszűnő vidámpark papíron már az állatkert tulajdonában van) állatterápiás és gyermekgyógyászati központ létesítését is tervezi, ahol az állatokkal való kapcsolattartásban rejlő lehetőségeket gyógypedagógiai és egyéb fejlesztő tevékenységek területén szeretnék kihasználni.
Dr. Kósa Ádám európai parlamenti képviselő, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke kifejtette: a megállapodás megkötése remek lehetőség arra, hogy a fogyatékkal élőket "ne sajnáljuk, hanem egyenlőséget biztosítsunk számukra". Mint elmondta, az egyezség sarkalatos pontja nem az, hogy anyagi támogatást, hanem hogy egyenlő lehetőségeket kell biztosítani mindenkinek.
A megállapodás aláírása után azonban könnyedebb dolgokról is szó esett. Megtartották Asha, a kiselefánt 100. napját ünneplő rendezvényt, ahol az állatok rizsből, sárgarépából és céklából készült tortaműremeket kaptak - amit aztán természetesen inkább Angele, Asha anyukája lapátolt be, a kicsi csak határozott trombitálásokkal járult hozzá a szülinapi zsúrhoz. A látogatók számára pedig bemutatták Kovács Zsolt zoológus Asha és rokonai című, a budapesti intézményben valaha élt legendás vastagbőrűeket és a tartásukhoz kapcsolódó történeteket felvonultató könyvét.
[caption id="attachment_54148" align="aligncenter" width="650" caption="A galéria megtekintéséhez kattintson a képre! (Fotók: Weidner Balázs)"][/caption]
Sós Endre állatorvos azt is elmondta: Asha remekül fejlődik, a születésekor becsült 75-80 kilogrammos súlyát mára megduplázta, és igazi "engedelmes kislány". De a főigazgató szavaiból kiderült az is, hogy a szaporulatok miatt "az állatkert csúcsformájában van: még soha nem lehetett ennyi különleges állatot látni itt egyszerre". A három és fél hónapja született négytagú ázsiai oroszlánkölyök-alom április 14-én ugyanis három újabb taggal bővült, a kicsiket most láthattuk először. Anyjuk rendíthetetlenül védi a még épphogy csak bandukolni tudó kisoroszlánokat, akiket egy-két hónap múlva fognak összeszoktatni a család többi tagjával.
Különösen megéri tehát kilátogatni az állatkertbe akár a közelgő gyereknap, vagy csak egy szabad szombat délután apropóján.
[gallery link="file"]
Kommentek