Kultography

Jazz, eper és sertés anatómia a Gourmet Fesztiválon

Jazz, eper és sertés anatómia a Gourmet Fesztiválon

Kultography írása itt: - 2013-05-21 16:00

Az OTP Klub Gasztroszínpadán egymást követik majd a gasztrovilág szakértői, akiktől hasznos tanácsokkal és érdekes praktikákkal lehetünk gazdagabbak. Például azon három vidéki étterem – a debreceni IKON, a szegedi Tiszavirág és a veszprémi Chianti – ambíciózus séfje, akik saját tájegységeik jellegzetességeit mutatják be a galuskán keresztül. A Based on Pig autonóm kutatócsapatával pedig nagy földieper tesztelésbe kezdhetünk, hiszen a kis csapat közértből, piacról, illetve őstermelőktől szerez be földiepret, melyet a közönség bevonásával készülnek tesztelni.

Idén sem maradhatnak el a baristák, a világbajnok kávémesterek, akiktől most megtudhatjuk, hogy miért kerül szentjánoskenyér a csészébe, hogy milyen a tökéletes tejhab-öntés illetve hogyan lehet különbséget tenni a hasonló termőterületről származó kávék között érzékszervi próbával.

A hazai kenyérhelyzetről is informálódhatnak a látogatók, a Gasztroszínpadon Juhász Mihály (Jacques Liszt) és Miklós Mihály (Marmorstein) pékmesterektől kaphatnak átfogó képet magyar kézműves pékségekről és a minőségi alapanyagokról. Természetesen itt is lehet kóstolni, méghozzá kovászos kenyeret.

Az idei év újítása, hogy a fesztivál kísérletet tesz arra, hogy a csúcsgasztronómiát és a mindennapok étkezési kultúráját közelítse egymáshoz. Ennek jegyében mutatkozik be a rendezvényen a „gulyás”, a legkülönbözőbb formákban, legyen az leves, pörkölt, hab, mártás, vagy akár terrine. A rendezvény zárásaként gulyáskóstolóval egybekötött Bocuse d’Or élménybeszámolót hallgathatunk a „csillagos” Onyx séfjétől Széll Tamástól, és szakmai vezetőjétől, Hamvas Zoltántól.

A Gourmet-n nem csak a kulináris élvezeteknek hódolhatnak a látogatók, hiszen a legjobb ételek és italok mellé színes programokkal is készülnek a rendezők. A Jazzy Rádió Színpadán esténként különleges fellépők gondoskodnak majd a színvonalas szórakozásról. Pénteken 20 órától a kiváló jazz énekesnő, Szőke Nikoletta és Quartettje, szombat este pedig a finoman füstös, bársonyos hangú énekesnő, Gereben Zita és Quartettje varázsolja majd el a közönséget. Vasárnap este Magyarország első számú Swing & Boogie Show zenekara, a Group ’N’ Swing gondoskodik a hangulatról.

A belépőjegy ára 2900 Ft, amely mellé jár egy prémium minőségű borospohár, a Szent Tamás pincészet Tokaji MÁD Furmint 2012 kóstolója, a METRO áruház felajánlásával naponta az első 1000 látogatónak egy bélszín carpaccio, egy kóstolót Hungária Rosé Extra Dry pezsgőből, valamint egy csésze espressot-t, amelyet az ország legjobb baristái készítenek majd el. Azok, akik OTP Klub kártyával rendelkeznek, 25%-os kedvezményt kapnak a helyszínen kártyájukkal vásárolt napijegy árából. Emellett a klubosok kártyájuk felmutatásával az OTP Klub standjánál egy pohár bort kapnak ajándékba.

A fesztivál részletes programjáért a www.gourmetfesztival.hu oldalra érdemes ellátogatni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása