„Nincs fény, ami ennél megfelelőbb lenne ahhoz, hogy az ember tisztának érezze magát. Induljunk!” - mondja Alessandro Baricco Háromszor hajnalban című könyvének egyik hőse. A napfelkelte előtti égről beszél, az újrakezdés fényéről, ami három pillanatban, ugyanabban a szállodában érinti meg ugyanazt a két embert.

A férfi és a nő három találkozása kerek történetet alkot az alig százoldalas könyvben, ám olyan módon, ahogy a valóságban soha nem történhetne meg: találkoznak középkorúként, a fiatal nő az idős férfival, és a fiúgyermek a nyugdíj előtt álló nővel. A három találkozás életük meghatározó pillanatát adja, vagyis, ha igazán pontosak akarunk lenni, a meghatározó pillanat utáni napot, a trauma utáni újrakezdés esélyét felvillantó hajnali fényt.

Bár eddig minden jel erre utalhatott, nem szerelmi történetről van szó – legalábbis a férfi és a nő nem egymásnak van teremtve. Az ő szerepük annyi a másik életében, hogy egy adott pillanatban segítsenek megtenni a következő lépést. Mégis minden a szerelemről szól: családról, szenvedélyről, csalódásról, magányról, féltésről és féltékenységről.

A Háromszor hajnalban újabb kis gyöngyszem Alessandro Bariccótól, ugyanolyan kis igazgyöngy, mint – kis képzavarral élve – bő tizenöt éve a Selyem volt. Ahol lehet, hogy hosszabban ír a ruha könnyű suhanásáról vagy a hajnali fényről, mint hősei történetéről, a vékony könyvecskék végére érve mégis feltárja előttünk az egész életüket, mindazokat a mozzanatokat, amelyek meghatározzák személyiségüket. És mindezt, ahogy már megszokhattuk az olasz írótól, egy végtelen dallamra felfűzve, légiesen könnyű nyelvezettel, amely legyen bármennyire hétköznapi, egy pillanatra sem ragad le a földre. Könnyed kis ujjgyakorlatnak tűnik, de csinálja valaki utána!

A kötet a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg.