Amikor kézbe vettem Blaine Harden írását, tudtam előre, hogy megrázó történettel állok szemben, de erre nem számítottam. A könyv egyszerűen sokkolt. Képtelen voltam felfogni azt, hogy ez a valóság és nem csak egy szadista elme szürreális agyszüleménye. Ahogy haladtam előre, úgy kellett újra és újra figyelmeztetnem magam, hogy ez egy valós történet, Szin Donghjok valóban átélte amit olvasok, és jelenleg is embertelen körülmények uralkodnak Észak-Koreában.

Szin Donghjok Észak-Korea 14-es számú kényszermunkatáborában látta meg a napvilágot. A hírhedt táborba olyan súlyos bűnök elkövetőit zsúfolják össze, akiknek az állam nem szándékozik megkegyelmezni. A munkakörülmények elképzelhetetlenül rosszak, az őrök pedig bestiálisak. Szin édesapja például azért került a táborba, mert a bátyja megszökött Észak-Koreából, ez pedig főbenjáró bűnnek számít. Erről a helyről csak egyféleképpen lehet távozni: halottként. Kim Ir Szen 1972-es törvénye szerint, ugyanis: „az osztályellenséget, bárki is legyen az, harmadíziglen kell kiirtani.” A táboron belül nincsen család, nincsen szeretet, se emberség. Az, hogy Szin megszületett, az őröknek „köszönhető". A legjobb besúgók, legszorgalmasabb rabok számára ugyanis engedélyezik a „házasságot”. A fogvatartók választják ki a férfit és a nőt, és ahogy azt az állatoknál szokás, egy évben egyszer meghatározott időre összeengedik őket, hogy szaporodjanak. S, hogy mi vár az így fogant gyermekekre? A halál.

Észak-Koreában azt vallják, a bűn genetikusan öröklődik, ezért is irtják három generáción keresztül a családot. A táborban született gyerekek soha nem kerülhetnek ki onnan élve, ugyanazon körülmények között fogják leélni rövidke, szenvedéssel teli életüket, mint ahogy szüleik is. Iskolába járhatnak, de csak azért, hogy tökéletes besúgókká váljanak. Nehéz fizikai munkát végeztetnek velük, amitől görbe lesz a hátuk és a karjuk. Éheztetik őket, amitől alacsonyak maradnak, szellemileg visszamaradottak lesznek, és az egyhangú táplálkozás miatt – kukoricakása, savanyított káposzta, káposztaleves – kihullanak a fogaik. Az őrök és a tanítók úgy nevelik őket, hogy elhiggyék: azért kapnak verést, mert jár nekik. Amikor a gyerekek szeme láttára vernek agyon egy kislányt, csupán azért, mert öt kukoricaszemet találtak nála, bennük fel sem merül, hogy a tanítónak esetleg nincs igaza. A lány megérdemelte a verést, lebukott. Amikor tűz fölé lógatva kínozzák Szint, amikor a szeme láttára lövik agyon a bátyját, és akasztják fel az anyját, akkor sem az őröket hibáztatja, a családja hibázott, a büntetés természetes.

Ebből a pokolból szökött meg Szin, leginkább a szerencsének köszönhetően. Miközben megismerjük Szin történetét, a szerző leírja az észak-koreai társadalom jelenlegi helyzetét is.

Blaine Harden stílusa magával ragadó, a könyv letehetetlen. Nem a szokott módon próbál az érzelmeinkre hatni, objektíven írja le, ami Szinnel történt, hiszen minek kéne ezt tovább ragozni, az őszinteség itt bőven elég. Egy átlagos magyar ember számára felfoghatatlan ez a világ és képtelenségnek tűnik az, hogy van olyan ország, ahol mindezt megtehetik, büntetlenül. Vajon minek kell történnie, hogy a világ vezető hatalmai összefogjanak és elsöpörjék az ifjú Kim Dzsong Un nagyapjától és apjától megörökölt rémuralmát? Hány embernek kell még elpusztulnia Észak-Korea kényszermunkatáboraiban, mire végre a civilizált világ megelégeli mindezt?

A Menekülés a 14-es táborból – Észak-Koreából a szabadságba című könyv a HVG Kiadó gondozásában jelent meg.