Wagner utolsó operájában a Szent Grál és a Szent Lándzsa történetének egy részét ismerhetjük meg. Titurel, az első Grál király egykor az angyaloktól kapta meg a Szent Grált és a lándzsát. Előbbi az utolsó vacsora kelyhe volt, később a keresztre feszített Jézus vére folyt bele. A lándzsával pedig a római legionárius döfte oldalba Jézust. Innentől kezdve az ő és lovagjai feladata volt a kincsek őrzése. Klingsor, a varázsló megirigyelte a Grál hatalmát, és csatlakozni vágyott az azt őrző rendbe, de bűnös élete miatt megtagadták kérését. Klingsor őrült haragra gerjedt és létrehozta a Mágia országát, buja illatú, csodálatos virágoskertjével rabul ejtette az arra tévedő lovagokat. Titurel fia, Amfortas, mikor apjától megörökölte a Grál őrzésének feladatát, úgy döntött, harcba száll a gonosz varázslóval, de ő sem tudott ellenállni egy buja asszonynak, Kundrynak. Ezt kihasználva Klingsor megsebezte őt a szent lándzsával, a seb sosem gyógyult be. Feloldozást és gyógyulást csak úgy nyerhetett, ha egy tiszta lelkű, tudatlan ifjú a részvéttől indíttatva visszaszerzi a lándzsát, és hegye újból megérinti a testét.

Amfortas feladata a rend templomi szertartásain a kehely felmutatása, ami gyötrő kínjai miatt mind nehezebb számára. Ekkor érkezik meg Parsifal, a balga ifjú, aki végignézve a rituálét átérzi Amfortas kínját, és úgy dönt, visszaszerzi a lándzsát. Útja azonban nem zökkenőmentes, Klingsor előbb lovagokat küld ellene, majd buja nőkkel, végül Kundry-val próbálja elcsábítattni az ifjút, de kudarcot vall. Parsifal visszaszerzi a lándzsát, és ezzel ő válik a Szent Grál új őrzőjévé, a lovagrend új urává, királyává.

A tavaszi fesztivál keretében nemzetközi szereposztással mutatták be a darabot. A monumentális előadásra azt lehet mondani, hogy tökéletes színrevitel volt, hibát nem találni benne. Mikó András rendezése Stefan Soltész vezényletével kitűnő volt, a szereplők nagy része is remek volt a karakterében, egy-két kivétel azonban akadt.

Gurnemanz, az idős Grál-lovag szerepében az amerikai Eric Halfvarsont láthattuk, aki brillírozott az előadás során. A világ egyik leghíresebb Wagner-basszusénekeseként is ismert Halfvarson nem csupán hangjával, de játékával is elbűvölte a nézőket. Karaktere olykor-olykor még némi humort is csempészett az amúgy drámai előadásba. Kundry-t, a gaz csábító asszonyt Yvonne Naef személyesítette meg, Parsifalt pedig Kovácsházi István. Amfortas szerepében a német bariton, Heiko Trinsinger lépett színpadra, az ő játéka azonban egyáltalán nem győzött meg minket. Erőltetett, mesterkélt alakítása és élettelen éneke felejthetővé tette karakterét.

Az opera két különösen látványos jelenete a Grál-szertartás és a Parsifal megrontására tett kísérlet a varázskertben. Míg előbbi esetében a nézőnek olyan érzése támad, mintha nem is az Operaházban ülne, hanem egy hatalmas templom hátsó traktusában, ahonnan megleshet egy egzakt szertartást, addig a varázskert-jelenet akár egy musicalbe is beleillene. A színes ruhák, a táncoló nők, a domináns díszlet magával ragadja és felrázza a közönséget. Az előadás a változatosságtól válik igazán élvezhetővé. Míg az első és a harmadik felvonás letisztult és egyszerű, a cselekményhez tökéletesen passzoló rusztikus helyszíneken játszódik, addig a második felvonás során tényleg megtörténik a varázslat, és egy mágikus kertben találja magát a néző és Parsifal egyaránt, köszönhetően Forray Gábor díszletének.

Az előadás hagyománya, hogy az első felvonás után nem kerül sor tetszésnyilvánításra a közönség részéről, de a hagyományokat nem mindenki akarja betartani. Bár előadás előtt több nyelven is felhívták erre a figyelmet, a pénteki Parsifal során mégis tapsvihar söpört végig a nézőtéren az első felvonás után. Hétfőn este reméljük, a nézők jobban tisztelik majd a 130 éves hagyományt, és bár valóban remek produkciót láthatnak, mégis csöndben, taps nélkül várják meg a második felvonás végét.