Az előzményfilmek mindig is óriási kérdőjelként tündököltek Hollywood egén, a következő kérdéseket vetve fel: kell-e, jó lesz-e, érdemes-e elkészíteni őket? Nos, az Óz esetében a válasz egyértelműen: nem. Az 1939-es Óz, a nagy varázsló, Judy Garlanddal a főszerepben, az idősebb korosztályból még sokaknak ma is nagy kedvence, az azonban biztos, hogy az Óz, a hatalmas senki szívében nem fog ilyen státuszt betölteni.

A filmmel kapcsolatban az első kérdést, még a bemutatása előtt, a rendező neve vetette fel. Sam Raimire mondhatjuk, hogy remek horrorfilm rendező, azonban a Pókember-trilógiával már nem sikerült a szívünkbe lopnia magát. Ezek után pedig kétséges volt, hogy mit tud kezdeni egy nagyszabású Disney-filmmel. Eláruljuk: nem sok jót. Készített belőle egy sok helyütt giccses, túl hosszú, unalmas, eredeti ötletektől mentes, nem túl meggyőző színészi játékokkal teli katyvaszt. De ha azt nézzük, végül is hű maradt önmagához: valahol ez is egy horror.

A film az első 25 percben még izgalmasnak mondható, az ember kíváncsi, hogy vajon mi fog történni, rágcsálja a popcornját, elvarázsolja a látványvilág, de fél óra után elfogy a rágcsálnivaló, megismeri a látványt, a szereplőket, mindezek után pedig több varázslat nem történik. Óz valójában egy sarlatán. Mint, ahogy a film készítői is azok.

Pedig még azt sem mondhatnánk, hogy tehetségtelen színészgárdával dolgoztak. James Franco a 127 órában elvarázsolt minket, Rachel Weisz és Michelle Williams is mutatott már csodát, Mila Kunis pedig bájosságával szokta magával ragadni a nézőket. A filmben azonban mindannyian vergődnek, árnyékuk önmaguknak. Az pedig már csak hab a tortán, hogy Evonora átváltozásakor a karakterről nem jut más eszünkbe, mint a Wicked című (Gregory Maguire regényén alapul) musical, ami egyértelmű koppintás, de többeknek egy-egy jelentnél Star Wars és Alice csodaországban utóérzetük is volt.

Lehet, hogy egy kétes kimenetelű előzményfilm helyett valóban jobb lett volna a Wicked című történetet vászonra vinni, az legalább a musicalszínpadon már óriási sikert aratott. Maguire specialitása, hogy ismert történetek fordítottját írja meg, így a Wicked (ami hazánkban A boszorkány címen jelent meg könyvben) a gonosz nyugati boszorkány szemszögéből mutatja be, hogy mi is történt Smaragdvárosban.

Az Óz, a hatalmasból megtudjuk, hogyan lett egy egyszerű cirkuszi szemfényvesztőből, Oscarból, végül Óz, a nagy varázsló. Sajnos azonban az alkotás mindezt úgy mutatja meg, hogy a közönséget nem elvarázsolja, hanem elaltatja. Lehet, mégsem olyan nagy varázsló ez a fiú?