Pomo D'oro
Gianni éttermét óriási hiba lenne kihagyni ebből a felsorolásból, ezért inkább rögtön ezzel kezdjük. Ha igazán jó pizzát szeretnénk, ide bármikor betérhetünk, soha nem fogunk csalódni. Gianni és kollégái vékony, roppanós tésztájú pizzával várják a vendégeket, mindezt pedig tökéletesen eltalált ízesítéssel „fűszerezik". A kínálatban találunk alap pizzákat is, de a különlegességek sem maradhattak le az étlapról. A kedvencünk a tenger gyümölcseis Frutta di Mare, de kóstoltuk már a Gorgonzolás pizzát is, azt is imádtuk.
Cím: Budapest, V. kerület, Arany János utca 9.
Trattoria La Coppola
Barátságos hangulatú, "kockásterítős" étterem Pest közepén, ahol garantáltan autentikus olasz miliőbe csöppenünk. Az ételek, a szicíliai ízek és illatok mellett olasz városokat ábrázoló, filmszalagba illesztett képek és mediterrán stílusú berendezés érezteti, hogy egy kis darab Itáliában vagyunk. A pizzaválaszték hatalmas, egy gyerekpizza akkora, mint néhol az óriásméretű, ráadásul nemcsak vizuális, de jókora kulináris élményt is nyújt. A tészta vékony és ropogós, a feltét gazdag, a hozzávalók frissek és ízletesek, az összehatást az üres tányér jelzi a végén. A megszokott összeállítások mellett olyan különlegességekkel is lehet találkozni, mint a Tropical, amelyen nem csak a "szokásos" ananász, de cseresznye is található, vagy a Little Italy, amelyen hasábburgonya is van. Valahonnan mindig olasz szavak ütik meg a fülünket – a hangszóróból vagy a TV-ből, de a konyhából mindenképpen –, a látvány-édességpultban csücsülő tiramisu pedig finomabb, mint sok helyen a hazájában. Ráadásul a betérő kutya is kap vizet, a lemerült telefon pedig töltőt. Mi kell még?
Cím: Budapest, V. kerület Károlyi Mihály utca 19.
Vapiano
A Vapianót sokan olasznak gondolnák, valójában egy német olaszos gyorsétterem, zseniális tésztákkal, salátákkal, pizzákkal és desszertekkel A Vapiano pizzája vékony tésztájú, ropogós, a feltétek mindig frissek. Húszféle változat közül lehet választani, az alapabb fajták 1390 forintba kerülnek, a legdrágábbakért 2390 forintot kell fizetni. Ezeken már olyan dolgok található, mint például a garnélarák. Ebbe a csoportba tartozik a Crudo E Fichi nevű pizza is, amely pármai sonkával, fügével, és akácmézzel készül. A mi nagy kedvencünk egyébként a hajtott pizza, az úgynevezett Calzone. Ebben sonka, csípős olaszkolbász valamint gomba van a paradicsomszósz és a mozzarella mellett.
Cím: Budapest, V. kerület, Bécsi utca, II. kerületben a Bécsi út 33-ban, XII. kerület MOM Park
Komjádi Polo Pizza
Ahogy a nevéből is sejthető, a Komjádi uszoda aljában van az étterem. Már messziről érezni a csábító illatokat. Az ide betérőket kedves fogadtatás várja, emellett pedig a hangulat is elbűvölő, mindenhol vízilabdás emlékeket, relikviákat csodálhatunk meg.
Mondhatni „mélyvízbe dobtuk” a helyet, hiszen egy olyan pizzát választottunk, amit nagyon könnyű úgy elkészíteni, hogy hiába szereted az összetevőket mégsem ízlik a végeredmény. Tonhalas pizzát kértünk. Az elkészülésre nagyjából ugyanannyit kell várni, mint bárhol, de amit azután kapunk, az kárpótolna akár több várakozásért is. Friss alapanyagok, kézzel készített tészta, amely pont olyan vastagságú, hogy kiemeli a pizzafeltétek ízét. Az ára átlagosnak mondható, de a minősége átlag feletti. Azoknak is ajánljuk, akik nem kifejezetten vízilabda szurkolók, hiszen mégiscsak a mennyei pizza a lényeg, a körítés csak ráadás.
Cím: Budapest, II. kerület Árpád fejedelem útja 8.
Marxim
A Marximba nem csupán a pizzáért, de a hangulatért is érdemes betérni. A Marxim az a hely, ahol a régmúlt időkbe csöppenhetünk, külsőre minden szocreál. A pizzák neve is a múltba visz vissza, többek között a Mester elvtárs és Margherita, Vörös október, Vidám úttörő, Pizza a lá Kreml és a Gulág nevű, helyben sütött változatot kóstolhatjuk meg itt. Az árak igen barátságosak, mérettől függően 850-1500 forintba kerül egy pizza.
Cím: Budapest, II. kerület Kis Rókus utca 23.
Porcellino Grasso
A Porcellino Grassóban olasz alapanyagokból, fatüzelésű kemencében készülnek a pizzák, ráadásul mindezt igazi, Olaszországot idéző hangulatban fogyaszthatjuk el. Itt már drágábbak (de nem a legdrágábbak a piacon) a pizzák, a legolcsóbb kerül annyiba, mint a Marximban a legdrágább, ez a Margherita, de megéri az árát. Egyszer mindenképpen megéri kipróbálni, mi még nem csalódtunk benne.
Cím: Budapest, II. kerület Ady Endre utca 19
Pizzanet
A Király utca 51. szám alatt található az egyetemisták és bulizók mentsvára, ahol akár hajnali négykor is friss, ízletes, puha, de mégis ropogós tésztájú pizzaszeletet lehet venni, csupán 200 Ft-ért. Az aprócska hely előtt mindig hosszú sor áll, mivel a környékről mindenki idejön, ha hazafelé menet vagy útban egy másik buliba megéhezik. A hely éjjel-nappal nyitva tart. A választék nem nagy, csupán nyolc féle variációból válogathatunk, mint például magyaros, görög, sajtos, vega, sonkás-gombás, bolognai, mégis a Pizzanet népszerűsége évek óta töretlen.
Cím: Budapest, VII. kerület Király u. 51.
Veszprém - Gösser Söröző és Pizzéria
Veszprém Belvárosában található, a Vártól 10 percre, a fiatalok és idősebbek által is közkedvelt pizzéria. A hangulatos, egyedi faragott fabútorokkal, klimatizált pincehelység immár 15 éves múlttal büszkélkedhet. Aki túl sokat evett a kitűnő pizzából, a biliárdasztal
mellett ejtőzhet. A pizzák és a saláták mindig ugyanazt a színvonalat hozzák. Különösen ajánljuk a pizzatekercseket különféle szószokkal. Garantált, aki ide betér, vissza fog járni!
Cím: Veszprém, Megyeház Tér 2.
Siófok - Roxy Étterem
Siófokon, az Aranypartról pár perc sétával érhető el a különösen hangulatos, kővel, fával, festményekkel rusztikusan berendezett étterem. A folyamatosan, évszaknak megfelelően megújuló étlapról, a „Sírni fogsz" és a „Tormás" pizza lett a kedvencünk. Előbbi nevéhez hűen tényleg megríkat, csak a bátrabbaknak ajánljuk, míg a második különleges ízvilágával fogott meg minket. Jobb időben megnyílik a terasz rész is, de nyáron célszerű előre asztalt foglalni, mivel a hely zsúfolásig megtelik.
Cím: Siófok, Szabadság tér 1.
Kommentek