A nem túl sokat mondó Emlékmás cím egy olvasmányos, gazdag fotóállománnyal megspékelt, izgalmas sztorit takar, akár hollywoodi forgatókönyvként is megállná a helyét – és persze nem is zárható ki teljesen, hogy egyszer majd széles vászonra kerül Arnie élete. A főszereplő kiválasztásával azért lenne némi gondja a stábnak, nem sok olyan testfelépítésű fickó rohangál a világban, még a film fővárosában sem, mint amit Schwarzenegger kőkemény munkával és hosszú évek alatt gyúrt magából.

Maga a sztori valahol Ádámnál és Évánál kezdődik, bár természetesen egy életrajzi könyvhöz hozzátartozik az alany gyermekkora, de itt talán egy kissé eltúlzott részletességgel kapunk beszámolót Schwarzi Thal-beli ifjúságáról, és ez az aprólékosság – vagy nevezzük alaposságnak, ha úgy tetszik – végig jellemző marad. Így aztán nem is csoda, hogy majd’ 500 oldalba is nehézkesen zsúfolható csak bele egy ilyen életút. Sztorik a gyerekként iskolából lógva összekoldult mozijegyekről, a gyúrás kezdeteiről, a harckocsis élményekről, a müncheni időszakról, majd az amerikai álom kezdetéről. A kemény és kitartó munka, kisebb-nagyobb pofonokkal tarkított próbálkozások, de összességében a figyelemre és elismerésre méltó céltudatosság az, amivel aztán egy osztrák vidéki srácból hétszeres Mr. Olympia és háromszoros Mr. Universe, az álomgyár ügyeletes akcióhőse, majd a legnagyobb amerikai állam kormányzója lett.

A könyv persze tele van – nyilván bennfentesnek szánt – hollywoodi történetekkel, megpakolva a szükséges magabiztosság rendelkezésre állását ékesen bizonyító, olykor már az öndicsőítés határait (felülről) súroló beszámolókkal, bár azt még ezzel együtt is el kell ismernünk, hogy Arnie letette az asztalra, amit kellett. Beletanult az ingatlanügyekbe, miután beindított egy futárszolgálatot, több egyetemen tanult a napi 5 órás edzés és saját vállalkozásai mellett, kitanulta a színészetet, küzdelmesen ugyan, de levetkőzte kemény akcentusát is, és a politikában sem csak filmes hírnevéből élt, egyszóval méltán lett sikeres.

De hiba nélkül nincs ember, igaz ez még a szuperhősökre is. Akiben felmerül a kérdés a jókora botrányt kavart, házvezetőnőtől született gyermekkel kapcsolatban (mint ahogy bennem is felmerült), annak válaszul: igen, Schwarzenegger erről is vall, nem próbálja elsumákolni a ballépést. Őszintén bevállalja ezt is, ahogy kormányzósága időszakában elkövetett politikai baklövéseit is, legfeljebb szépíteni próbálja.

A könyv tehát – bár kicsit hosszú, és valószínűleg ugyanezen okból testépítésre is alkalmas súlyú, ettől függetlenül – szórakoztató, izgalmas, alapos, és nem utolsósorban inspiráló. Feltéve, hogy nem riadunk vissza attól, hogy tegyünk is valamit az amerikai / magyar álomért.