Tanulmányaidat jelenleg a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban végzed, mint David Linx tanítványa. Mit vársz a képzéstől?

21 éves koromban döntöttem el, hogy énekléssel szeretnék foglalkozni. Ez elég késő ahhoz képest, hogy van, aki kisgyermek korától kezdve készül a zenei pályára. Nem mondom, hogy ez óriási hátrányokat jelentett volna a számomra, de az tény, hogy nem ugyanarról a szintről indultam, mint aki kórusban énekelt vagy konzervatóriumba járt. Jól esik, hogy most fókuszálhatok a technikai fejlődésre. Nyilván megvan már a rutinom, és nem vagyok elégedetlen a hangképzésemmel, de mindig lehet tovább tanulni. Érdekel, hogy mit tudok még kihozni a hangomból. Nem akarom megunni azt, ahogy énekelek, szeretnék új hangszíneket, új képességeket kifejleszteni. Ezt egyébként itthon is meg tudnám valósítani, de ami miatt mégis a külföldi tanulás mellett döntöttem, az a kalandvágy. Szeretek utazni, folyton máshol lenni. Magyarnak érzem magam, és itt van a bázisom, de a külföldi lét nagyon inspirálóan tud hatni rám. Vágytam arra, hogy ne ugyanazokhoz a tanárokhoz menjek vissza, legyen új mesterem, kerüljek be egy olyan zenei közegbe, amit nem ismerek, ahol új zenével, új stílussal, új hatásokkal találkozhatok. Szerencsére ez maximálisan megvalósulni látszik, nagyon élvezem.

Most, hogy tanulmányaidnak köszönhetően Brüsszelben élsz, belekóstolhattál a város éjszakai életébe is. Ha párhuzamba kellene állítanod, miben más ott a jazzélet, mint idehaza?

Kisebb város ugyan, de sokkal inkább nemzetközi, mint Budapest. Emiatt mindenféle zenész odavetődik, így sokféle impulzust lehet begyűjteni - izgalmas. Az is hozzátartozik, hogy kint nincs annyi fellépésem még, mint itthon. 2013-ra már vannak kinti meghívásaim is, de azért sok a szabad estém, mikor koncertre tudok járni.  Egy zenésznek szerintem kifejezetten fontos, hogy élőben meghallgasson kortársakat, ne csak lemezről meg youtube-on. Minden előadó másképp épít fel egy koncertet, és most sokkal gyakrabban jutok el másokat is meghallgatni.  Ez hatalmas ajándék az élettől.

A nagyszabású koncertelőadásnak, a Lámpafény estnek korábban otthont adott a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Uránia, a Szegedi Nemzeti Színház, a lemezbemutató koncerteteket pedig a Művészetek Palotájában tartottátok. Hogy sikerült ezúttal a Nemzeti Színházat megnyerni?

Nyilvánvalóan amiatt kerülhettünk be a Nemzetibe, hogy a Lámpafény est 20. századi magyar költők verseinek megzenésítésére épül. A program Lámpafény című, májusban megjelent albumom alapján épül fel, illetve az előadásnak része Kulka János, aki prózai szövegeket mond a dalok között, amelyek a feldolgozott költőktől valók, vagy róluk szóló anekdoták. Ezzel az volt a célunk, hogy ne csak az adott, kiemelt verseket mutassuk be, hanem kicsit magukat a költőket is.

Hogy esett a választás Kulka Jánosra?

Amikor a fejemben ez az egész elképzelés megszületett, hogy egy férfi színészt szeretnék a prózai szöveg előadására, akkor az első ötletem Kulka János volt. Az ő jelenléte, az ő karaktere, az ő orgánuma nagyon passzolt ahhoz, amit én elképzeltem. Szerencsére neki is tetszett az ötlet, és úgy látom, szívesen vesz részt ebben az előadásban. Nem áll távol tőle, tudja mihez kötni a saját pályáján belül is.

Tervezed, hogy saját, magyar nyelvű dalt is énekelsz ezek mellett a közeljövőben?

Szeretnék egyszer. Az igaz, hogy most nagyon feladtam magamnak a leckét ezekkel a versfeldolgozásokkal, hiszen a legmagasabb szintű szövegeket kezdtem el magyarul énekelni. Ezek után nehéz lesz saját szövegekkel megpróbálkozni, nem tudom ez mikor lesz, most két album is van készülőben, mindkettő angol nyelvű. De nagyon jó volt magyar nyelven dolgozni és versekkel foglalkozni, biztosan lesz ennek folytatása.

Miért pont a versekhez nyúltál?

Az volt a kiindulás, hogy magyarul szerettem volna egy albumot készíteni. Korábban nem voltam nagy verses, közelebb állt hozzám a próza. Azért kezdtem el verseket olvasni, hogy egyszerűen közelebb kerüljek a magyar lírához és annak hagyományaihoz. Amszterdamban a Van Gogh-kiállítás nyújtott olyan élményt, mint leülni egy József Attila-kötettel a kezemben. Amikor legutoljára rendszeresen olvastam verseket, 18 éves voltam, teljesen mást nyújtottak, mint most, tíz évvel később. Annyival nagyobb élmény volt egy kicsit felnőttebb fejjel, a gimnáziumi évektől eltávolodva verset olvasni, hogy úgy gondoltam kell ezzel az élménnyel kezdeni valamit, és kedvet kaptam a versekben való elmélyüléshez, a hozzájuk illő zenei környezet megkereséséhez.

A jazz mellett az alternatívabb zenei irányzatokban is otthon vagy, gondolok itt a 2010-ben alakult új, leginkább elektronikus zenét játszó együttesedre a Bin-Jipre. Honnan jött ez a stílusváltás?

Az egy dolog, hogy jazzénekesként végeztem, de mindig hallgattam popzenét, meg nagyon szeretem az elektronikus zenének bizonyos ágait, emellett a klasszikus zenét is. Amióta csak zenélek, voltak egyéb stílusú megnyilvánulásaim, 5 évig voltam tagja például az Erik Sumo Bandnek. Bár sok volt benne az improvizáció, és nem épp a legkommerszebb popzene, de az sem volt jazz, úgyhogy igen, mindig igényem volt arra, hogy egyszerre több stílusban tudjam képviseltetni magam, és váltogatni, hogy ”melyik hangomon” szólaljak meg.

Van kiemelkedő koncertélményed, amelyet szívesen megosztanál az olvasókkal?

Tegnap Debrecenben jártunk a Kölcsey Művelődési Központban. Ez a legfrissebb koncertélményem, és olyan szép, intenzív este volt, olyan befogadó közönség várt, hogy rögtön ez ugrott be válaszként. Ha holnap kérdeznél, akkor meg valószínű a ma esti koncertről kezdenék mesélni. Nyilván minden koncerthez úgy állok hozzá, hogy az aznap esti épp a legfontosabb, de előre sose tudom, hol milyen élmény fog érni. Természetesen egy ilyen patinásabb helyen, mint a debreceni Kölcsey, vagy a Müpa, vagy a Nemzeti, ott az ember mindig kicsit jobban kihúzza magát. De például az egyik legcsodálatosabb élményem akkor ért, mikor Mátészalkán léptünk fel, egy pici, használaton kívüli zsinagógában a város fesztiválján. Bevallom nem tudtam, mire számítsak, a fővárostól ilyen távol vajon mennyire szeretik a jazzt, mennyire befogadóak a mi zenénkre.  Bája volt, hogy olyan közel a nézőkhöz kellett zenélni. Egy másik ilyen, a kicsiségében nagyon bájos élmény egy Bakonyság nevű 200 fős településen ért, ahol olyan aktív fiatalok laknak, akik rendeznek maguknak saját fesztivált és meghívják kedvenc zenekaraikat kis falujukba, ami két utcából és a főtérből áll, ahol egy templomot és a buszmegállót találni. Itt volt a buszmegállóban a fesztivál is, itt játszottunk. Nem volt forgalom, hisz az egész falu ott volt, és senki nem jött arra, zsákfalu lévén, csak aki épp oda akart menni.

Persze elmondhatatlan élmény volt Japánban szerepelni, tavaly voltunk Indiában is, és Európán belül eljutottam Norvégiába, Svédországba, ahová turistaként minden bizonnyal aligha lett volna lehetőségem. De a pici kis eldugott helyek legalább akkora meglepetéseket tartogatnak.

Akkor mondhatjuk a Bin- Jip hozta el neked a lazulást, egyfajta örömzenélést?

Mindent komolyan kell venni, nem csak a jazzt, és minden örömzenélés, ha jó. A quartettemmel is, ha kell, ugrálok, sikítozom, vagy táncolok a színpadon, és a Bin-Jipet is nagyon komolyan kell venni azzal együtt, hogy sok szempontból popzene. Egyáltalán nincs háttérben a quartethez képest, nyilván mindig az a zenekar, amellyel újdonság van terítéken, előnyt élvez. Most például a Bin-Jippel dolgozunk a lemezünkön, így  háttérmunkában több időt töltök most velük, mint a quartettel. Idén még november 24-én lesz fellépésünk az Akvárium Klubban, december 27-én a Trafóban, jövő márciusban pedig a Planetáriumban, ahol már az új albumról fogunk játszani dalokat.

Gyémánt Bálint gitárossal alapítottunk egy duót, ez sokáig tényleg örömzene volt, de annyira jó hangulatúra sikeredtek ezek az alkalmak, hogy egy éve elkezdtünk dalokat írni már kifejezetten az újdonsült zenekar számára. Olyannyira, hogy már a lemezfelvételnél tartunk. Vele is jövőre fog megjelenni egy bemutatkozó lemez, ami már kifejezetten a duónkra írt dalok teljes repertoárját tartalmazza.

Mik a jövőbeni terveid?

Két lemez van készülőben, ezek a távolabbi tervek, illetve karácsonyra meg fogunk jelentetni egy ingyenesen letölthető iPhone-alkalmazást a Lámpafény estből, amelynek részese lesz Kulka János is, valamint a Lámpafény-dalok. Ezt Narr Vanessa grafikusművész készíti a számunkra. Akkor is tud élményt adni, ha valaki nem látta a Lámpafény estünket. Hogy mit hoz a jövő, mit hoz Brüsszel? Hoz-e olyan ismeretséget olyan zenészekkel, akikkel azután el tudunk kezdeni együtt dolgozni? Nem állnék ellen egy nemzetközi pályának, nyilván abban, hogy külföldre mentem, ez is benne van - nagyon szeretném kint is megmutatni magam. Hogy mennyire lesz rá vevő a közönség és a szakma, azt majd meglátjuk.