[caption id="attachment_37221" align="alignright" width="270" caption="MTI Fotó: Szigetváry Zsolt"][/caption]

Dr. Horváth Attila jogtörténész az 1956-os korszakról szóló előadásával kezdődött az Irány Csoport Terror Házában tartott megemlékezése vasárnap délután. Passzív ellenállás és dac, kiábrándultság, remények, titkok, amikről nem beszélünk - így lehetne a legegyszerűbben összefoglalni, hogy mi jellemezte a magyarokat az ötvenes évek közepén. „A forradalom leverése után közel kétszázezer ember elhagyta az országot. De honnan tudhatnánk, hogy ki az, aki egy tömegsírban nyugszik, és ki az, aki valóban elmenekült” – tette fel a költői kérdést a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense. Miközben a tömeges kivégzésekről és sortüzekről szóló történeteket hallgattuk, óhatatlanul is visszarepültünk az időben ötvenhat évet. Ízlelgettük a korszak mondását: „Kalandvágyból itthon maradtunk”, és belegondoltunk vajon mi mit tettünk volna akkor, ott, abban a helyzetben.

Horváth Attila elmondta, a forradalom leverése után a bizottságok által átvilágították az egész lakosságot. A perek száma oly mértékben növekedett az első hónapokban, hogy a bíróságok már nem bizonyultak elégnek, így visszahozták a népbíróságokat, visszaállították az integráló táborokat, és létrejött egy új megtorló hatalom. S hogy miért került sor a több mint 300 halálos ítéletre, miért zártak börtönbe huszonegyezer embert és kerültek integráló táborba közel tizenhatezren?  A hivatalos válasz így hangzott: „túlzottan békésen mentek végbe a dolgok 1945-től… szabad folyást engedünk a bíróságnak…” Az orwelli szóhasználat azonban ne tévesszen meg senkit, ez csupán egyetlen dolgot jelentett: véres megtorlást. Előadásának zárásaként kiemelte: "Tartozunk '56 hőseinek, akiket a Kádár-korszakban köztörvényes bűnözőként kezeltek, és a rendszerváltás után sem becsültük meg és tüntettük ki őket tetteikért."

A megemlékezésen részt vett Gyarmati Dezső és Regéczy-Nagy László is, akik kerekasztal-beszélgetés keretében mesélték el, hogyan élték meg a forradalmat,  és mi történt velük az azt követő években.

"Nem nehéz erről beszélni, csak az ember sok mindent elfelejt, a fontos dolgokat nem, de az apróbb részletek elvesztek az évek során" - mondta Gyarmati Dezső az 1956-os olimpiai bajnok vízilabda-válogatott tagja, aki 1956-ban Melbourne-ben a magyar küldöttség forradalmi bizottságának elnöke volt. "Az ötvenes években sportolóként annyi előnyünk volt, hogy megengedték nekünk a csempészést, így jobban éltünk, mint az átlag. Egy Volkswagen Bogarat is sikerült hazahoznom külföldről, aminek jelentős szerepe volt október 23-án. A forradalom napján zászlóval díszítettem fel az autót és sebesülteket szállítottam vele a városban, így vettem részt az eseményekben, harcok nélkül, de a forradalmárokat segítve."

Elmondása szerint november 4-én csak a repülőgépen tudták meg a pilótától, ami Melbourne-be vitte őket az olimpiára, hogy a szovjet csapatok megtámadták Magyarországot. A legendás mérkőzésre így emlékezett vissza: "Tudtuk, hogy most nyernünk kell, és ezért megtettünk mindent, amit a szabályok engedtek. Küzdöttünk a víz alatt, de ütés nem történt a részünkről. A szovjetek azonban nem bírták a gyűrődést, és amikor már négy góllal vezettünk, fél perccel a meccs vége előtt Prokop megütötte Zádor Ervint, akinek felszakadt a szemöldöke. A sérülés nem volt súlyos, azonban nagyon látványos volt, és amikor Ervin elkezdett kiúszni a medencéből, szóltunk neki, hogy a másik oldalra ússzon, a közönség felé. Mire kiszállt a vízből, már úgy nézett ki, mintha baltával vágták volna ketté a fejét, és ekkor elszabadult a pokol a nézőtéren. A szovjet csapat játékosai kimenekültek az uszodából, és a mérkőzést a mai napig nem fújták le."

[caption id="attachment_37224" align="aligncenter" width="650" caption="MTI Fotó: Szigetváry Zsolt"][/caption]

Regéczy-Nagy László ezredestől, a Bibó-per másodrendű vádlottjától, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnökétől megtudtuk, hogy ő hogyan élte meg a forradalmat. "A budapesti brit nagykövetségnél sofőrködtem 56-ban, és október 23-a után nagyon sokan jöttek segítséget kérni az angoloktól, akiknek azonban nem állt érdekében, hogy bármit is tegyenek értünk. Hogyan segíthettek volna? Sokan kérdezték akkoriban, hogy miért nem küld nekünk a nyugat lőszert, csak abba nem gondoltak bele, hogy az a szovjet fegyverekhez nem lett volna jó. November 4-én pedig bezárták a követség kapuit."

A forradalom leverése után Regéczy-Nagy Lászlót bebörtönözték. "Miután bekerültem a börtönbe, megkérdezték az őrök, hogy mikor szabadulok, és miután meghallották, hogy 1972-ben, közölték velem, hogy akkora itt aranyélet lesz még nekem is. A szovjet kommunizmus ugyanis 1960-ban tizenkét évet adott önmagának, hogy leigázza a világot" - mondta el zárásul.

A rendezvény végén a résztvevők mécseseket gyújtottak a Terror Háza Múzeum előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc megtorlásának áldozataira emlékezve.