Először akkor lepődtem meg, amikor a közönséget bemelegíteni hivatott Zulu Winter minikoncertje harmadik dalánál már ütemre bőszen bólogatókat vettem észre magam körül, majd az utolsó dal második refrénjét már én is dudorásztam. Igazán jól sikerült felvezetés volt - érdemes lesz még odafigyelni a brit rock újabb ifjú titánjaira. Persze az sem minden koncert után fordul elő, hogy a hangszereket lepakoló zenekart hangos üdvrivalgás kíséri a munka során, és a dallista egy példánya repülőként köt ki a lelkes közönség soraiban.

Azért a Keane-nek még ezek után sem volt feltétlenül könnyű dolga, kitartó munka és némi pszichológiai érzék is kellett ahhoz, hogy a zenekar maradéktalanul levegye a lábáról a magyar közönséget. Az első néhány dal - cím szerint a You are Young, a Bend & Break és az On the Road - nem tipikusan azok a Keane-dalok, amelyekről az a bizonyos krémes jut eszünkbe, de ez a hármas annál tökéletesebb rajtja volt a koncertnek. Azért a banda nem hazudtolhatta meg magát, sort kerítettek a lírikusabb dalokra is, de a setlist összessége - és a közönség reakciója - mégis inkább az erősebb hangulatú show-khoz közelített.

[caption id="attachment_36914" align="aligncenter" width="600" caption="Jesse Quin basszusgitáros (MTI Fotó: Mohai Balázs)"][/caption]

A frontember, Tom Chaplin becsületére legyen mondva, igazán jól bánik a közönséggel, és ennek meg is lett az eredménye - mondhatni, kölcsönös szimpátia alakult ki. Tény, hogy egy kicsit talán propagandaszagú, de kétségkívül nagyon hatásos mondat volt tőle, amikor megjegyezte, hogy az első magyarországi koncert előtt egyáltalán nem számítottak ilyen fogadtatásra, azt sem tudták, hogy vannak-e egyáltalán Magyarországon Keane-rajongók. Ha eddig nem is lettek volna, most már egészen biztosan vannak. Ettől a ponttól kezdve nem egyszer előfordult, hogy a zenekarnak várnia kellett, hogy "szóhoz" juthasson, nem nagyon volt szükség a tapsoltatós trükkökre. Sőt, angol úriemberhez nagy valószínűséggel nem méltó módon egy alkalommal olyannyira elragadtatta magát az énekes, hogy nem túl szofisztikált módon hívta fel a közönséget a kezek magasba emelésére. Persze a teljes hatáshoz kellettek az olyan klasszikusok is, mint az Everybody's Changing, az Is It Any Wonder?, a Crystal Ball (amit már bőven a ráadás előtt követelt egy lelkes és nagyhangú rajongó), vagy a Strangeland című új album kedvencei, a Sovereign Light Café, a Silenced by the Night, vagy éppen a lágyabb dallamokat képviselő Sea Fog.

Meggyőzték tehát a közönséget, és minden bizonnyal a közönség is meggyőzte a zenekart arról, hogy érdemes visszatérni: nekik Magyarországra, nekünk pedig a koncertjeikre. Bár a turné még hosszú, és valószínűleg sok jó koncert vár még a zenekarra és közönségükre is, a második ráadásban olyan kuriózumnak is fültanúi lehettünk, ami nem minden show-n fordul elő - a Queen Under Pressure című dalát is eljátszották a srácok. Így ez az este remélhetőleg a Keane és a magyar közönség számára kölcsönösen egy csodálatos barátság kezdete...