Ha létezik szórakoztató irodalom, akkor ez a regény – vagy fejlődésregény, ahogy a szerző megjelöli – tipikusan a kategória minden jellemző jegyét magában hordozza. Fanyar iróniával, csipkelődő humorral, jó dumákkal, "magunkra ismerős" poénokkal (vagy ha nem magunkra, hát közeli rokonokra, ismerősökre), roppant szimpatikus, esendő, de szeretnivaló főhőssel.

A lelki gyötrelmekkel, önértékelési problémákkal, korok és ideálok elvárásaival való küzdelem, a mindennek és mindenkinek megfelelni akarás közben sok-sok vicces, életszerű epizódon keresztül vezető, sokak által megjárt út története ez. Persze korrekt, általános érvényű recept eddig sem volt, és ez a könyv sem adja meg. Mégis egy olyan regény, amelyből sok leendő vagy gyakorló nagyi megtudhatja a mások által már elkövetett hibák elkerülésének módját, hogy aztán maga is elkövethesse azokat. Miként rontsuk el a gondosan előkészített, fontos pillanatokat, hogyan aggódjuk túl az Unoka érkezését, miként kényeztessük el túlságosan, aztán hogyan bánkódjunk az első popsira verés után, illetve hogy’ kapjunk frászt a hisztiző gyerektől? Végül pedig: hogyan fogadjuk el, hogy önálló, talpraesett, vagány és fiatalos nőként valaki Nagymaminak szólít, holott még csak épphogy felneveltünk két gyereket, és elkezdtük újra élni az életet?! Mármint természetesen nem mi, hanem a közeli rokonok, ismerősök.

A történet nem hordoz eget rengető fordulatokat, váratlan meglepetéseket – olykor nagyon is kiszámítható azon túl is, hogy a kilenc hónap kilenc hónapig tart – de szórakoztató, nevettető, kellemes olvasmány, és ennél szerencsére nem is akarja többnek mutatni magát.