Kultography

Mesebérlet hátrányos helyzetű somogyi gyerekeknek

Mesebérlet hátrányos helyzetű somogyi gyerekeknek

Kultography írása itt: - 2012-10-01 08:21

Szemerédi Fanni, a színház sajtófelelőse az MTI-nek elmondta: a Magyar Olvasás Társaság (HUNRA) a népmese napja alkalmából Kaposváron rendezett országos konferenciájához kapcsolódva a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) somogyi szervezetével közös akciója eredményeként már 75 bérletet megvásároltak. Ebből húszat a kétnapos programsorozatot záró meseelőadáson a Pécsi utcai Általános Iskola alsó tagozatos tanulóinak adtak át.

A jótékonysági akció elindítói szeretnék elérni, hogy azok a gyerekek is eljussanak színházba, akiknek erre egyébként nem lenne lehetőségük. Ehhez segíthetik hozzá vállalkozók, civil szervezetek és magánszemélyek a gyerekeket a bérlet megvásárlásával, melynek ára 2 500 forint.

A Magyar Olvasás Társaság reményei szerint legalább 100 kisdiákot sikerül majd ily módon színházi meseélményhez juttatni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása