Kultography

A gyermekekre fókuszál a IX. Kalászi Kortárs Tánctalálkozó

A gyermekekre fókuszál a IX. Kalászi Kortárs Tánctalálkozó

Kultography írása itt: - 2012-09-24 07:08

Duna Táncműhely, Közép-Európa Táncszínház, Forte Társulat, TranzDanz és a cseh ProArt a fellépői a IX. Kalászi Kortárs Tánctalálkozónak, amelynek programjába a szervezők idén is olyan alkotásokat válogattak be, amelyek jelentős hagyományra visszatekintő, „tradicionális” mozgásformákon alapuló kortárs táncelőadások. A fesztivál helyszíne: Kós Károly Általános Művelődési Központ – Kalászi Faluház.

A korábbi évekhez képest idén újdonság, hogy a magyar fellépők mellett egy külföldi vendég is érkezik az eseményre. A prágai ProART társulat a Kreutzer szonáta című produkciójával szerepel a találkozón.

A szervezők hosszútávú célja, hogy a cseh, szlovák és lengyel partnerekkel közösen visegrádi régiós együttműködést hozzanak létre, hogy összefogják a kortárs táncokkal kísérletező társulatokat, elősegítsék a művészek és előadások bemutatkozását határainkon túl is.

Szintén újdonság az idei fesztiválon, hogy a fiatalok felé nyitás: a rendezvény programjában három olyan előadás is helyet kapott (Forte Társulat: Koto és Kaori, KET: Shakespeare-mesék, Duna Táncműhely: Ami a szívedet nyomja), amely kifejezetten a gyermek- és kamaszközönséget célozza meg. A Kalászi Kortárs Tánctalálkozó szervezői hisznek abban, hogy hogy a tánc értésére és szeretetére való nevelést már gyerekkorban el kell kezdeni, ez az oka annak, hogy idén az ötből három előadás a fiataloknak szól.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása