[caption id="attachment_34463" align="alignright" width="300" caption="Forrás: Madách Színház"][/caption]

Meghatóan kontrasztos kép tárult azok elé, akik szeptember 18-án délelőtt a nagykörút egy bizonyos szakaszán sétálgattak. A Madách Színház impozáns, monumentalista jegyeket sem nélkülöző épülete előtt a fővárosi gyermekotthonok apró, ünneplőbe öltözött lakói fegyelmezett csoportokban gyülekeztek. Várták, mint „különleges szakértő vendégek”, hogy megismerkedhessenek minden gyermek dadusával, a varázserejű Mary Poppins-szal, akinek meseklasszikusát Szirtes Tamás állította színpadra.

A rendhagyó kezdeményezésnek köszönhetően száz tiszta és őszinte érdeklődéssel teli, az izgatottságtól pajkos szempár pillanthatott be a Madách-musicalek grandiózus látványelemekre épülő illúziójába és egyáltalán a teátrális csodavilágba. Sokaknak ez volt az első színházi élménye, elképzelésük sem lehetett arról, hogy mi vár majd rájuk: „Ági néni, ez olyan lesz, mint a mozi?” – szűrődött ki a kérdés a nézőtér felé araszoló, egymással is csivitelő és kollektíven is zsibongó tömegből, amit egy 8-9 év körüli kisfiú tett fel a gondozónőjének. Megkapta a választ, mire elfoglalta a helyét.

Amíg a kisebbek fészkelődve tekergették a nyakukat, hogy szemügyre vehessék a színházbelső lenyűgöző ornamentikáját, addig a nagyobbak azt találgatták, hogyan fog varázsolni és repülni Mary Poppins. A diskurzusoknak azonban hamar véget vetett a gyermeki türelmetlenségnek hangot adó nagy közös kántálás: „Kezdődjön! Kezdődjön!” – s a visszhangzó kórus bájos elragadtatásában senkinek sem volt szíve csitítani őket, akárcsak bő két órával később, amikor azt harsogták ütemesen: „Vissza! Vissza!”.

A leghálásabb közönség az első perctől az utolsó utániig együtt lélegzett a színes, zajos, mozgalmas előadással. A harsány kacagás, az önfeledt elámulás, a kitörő taps és a lelkes ováció jelezte, hogy Mary Poppins-t a saját dadusukká fogadták. A főpróba után rögtönzött közönségtalálkozón is a címszereplőt megformáló Polyák Lillát, és az oly sok nevetést okozó Bertit, a gumilábú kéményseprőt alakító, Csonka Andrást övezte a legnagyobb figyelem. S miközben egymást túllicitálva próbálták felidézni a legkedvesebb, legviccesebb, legnagyobb ámulatba ejtő jelenetet, ismét kivált egy vékony hang a nagy zsivajból: „Mary Poppins, szeretnék repülni veled!”. Reméljük, a keleti szél még sok olyan gyerekhez röpíti a dadust, akinek szüksége van rá.