A lágyabb, sokkal elektronikusabb hangzás helyett (bár azért az elektronika itt is jelen van) a Living Thingsre a Linkin Park visszatért a keményebb vonalhoz, már megközelítik azt a minőséget, amiért megszerettük őket, de elsőre nem tudtunk rajongani ezért az albumért. Sokszor meg kell hallgatni ahhoz, hogy a dallamok belemásszának a fülünkbe és azt mondjuk, igen, ezt a Linkin Parkot kedveljük. De ha elértük ezt a pontot, akkor viszont már nem ereszti az embert az anyag, egyre többször és többször vágyik majd rá. Nemcsak vágyik majd rá, hanem lesznek kimondott kedvencei a korongról. Valószínűleg az egyik a Lost in the echo című szerzemény lesz, a másik kettő pedig talán az I’ll be gone és a Powerless.

Az album ismét rövidebb típusú: 12 track szerepel rajta, a teljes játékideje azonban nem egész 37 perc.  A lemez intro nélkül indul, a Lost in the Echo lendületes kezdés, meg is adja az alaphangot az egésznek. Mike és Chester hozzák a tőlük megszokott formát, úgy az első dalban, mint az anyag többi részén. Mike rapbetétjeit most is jól eltaláltak, Chester vokálja pedig még mindig a régi, „üvöltésébe” folyton beleborzong a hallgató.

A dalokban a fiúk személyes témákról vallanak, inkább az emberi kapcsolatok kerülnek előtérbe a politikával szemben, de azért a háborúról is szól egy nóta. A lemezzel kapcsolatban a srácok azt nyilatkozták, hogy visszatérnek vele a Hybrid Theory című albumukhoz, amely nagyrészt meg is valósult. A korongot meghallgatva elmondható, hogy ez a stílus lényegesen jobban áll a bandának, mint amit az előző lemezen hoztak, talán ismét rátalálnak a jó útra.