"A tangó iránti szerelemem évekkel ezelőtt kezdődött. A Duna parton sétálgattam, az egyik házból zene szűrődött ki. Benéztem az ablakon és párokat láttam, akik táncoltak. A hangulat olyan volt, mintha visszarepültem volna egy-két évtizedet az időben. Kiderült, hogy bent argentin tangóznak" - emlékezett vissza a Pillangó a vállamon bemutatóján Sándor Anikó, aki a látottak után egy ideig gondolkodott azon, hogy ő tudna-e így táncolni, de végül úgy döntött: megpróbálja. Így ismerkedett meg Budai Lászlóval, a tangó egyik hazai mesterével, akitől végül megtanult táncolni.

De nem csupán a tangóval ismerkedett meg, hanem tangós barátainak győzködésére Buenos Airesbe is ellátogatott és beleszeretett a városba.

"Csodálatos hely, ahol teljesen el lehet lazulni, ahol az emberek még idősebb korban is nőnek, férfinak érezhetik magukat. Buenos Airesben teljesen másképp élnek és gondolkodnak, mint ahogy nálunk vagy akár Európában. Ott az emberek életkora csupán egy adat, senki nem törődik azzal, hogy hány éves vagy, nem néznek rád furcsán, ha ötvenesként táncra perdülsz. Nálunk, ha az ember elkezd öregedni, akkor vége a világnak. Argentínában a nők hetven évesen is virágot tűznek a hajukba és elindulnak táncolni." – mondta Anikó.

A könyv története arról szól, hogyan kezdte el a városban Anikó ismét azt érezni, hogy igenis él, noha már nem mondható fiatalnak. Ahogy az alkotás szinopszisában írja:

Éjjel-nappal tangózom! A testemen rég nem látott izmok rajzolódnak ki újra, az arcomról eltűnt a keménység, amellyel egész életemben azt üzengettem a világnak, hogy erős vagyok. Ha világosabban akarom kifejezni, amit érzek, hát tessék: én itt boldog vagyok! Megengedem magamnak, amit azelőtt soha: követem a férfit, megadóan és feltétel nélkül. Táncolok, érzek, azaz élek! Pár hét alatt fokozatosan hántotta le rólam a rétegeket ez a város. Eleinte csak a meleg: levettem a zárt, hosszú ujjú ruhát, és felvettem egy ujjatlan, mélyen dekoltáltat; majd jött a meglepetés, hogy tetszem, így, ahogy vagyok! Bátran érezhetem magam megint szépnek, amiről otthon már leszoktam. Túl az ötvenen, ujjatlan ruhában, szarkalábakkal a szemem alatt, itt-ott egy kis hurkával a derekamon – ezen a helyen NŐ vagyok a férfiak szemének tükrében. Buenos Airesben az élet újra felkért egy táncra…

A kötetből nem csupán az idősebbek tanulhatnak, hanem a mai fiatal nők is, akik közül sokan küzdenek hasonló problémákkal. Erősnek kell mutatniuk magukat, hogy megállják a helyüket a munkahelyükön, hogy elismerjék őket, ezáltal pedig a magánéletben is elfelejtik elengedni magukat, nem hagyják, hogy egy férfi irányítsa őket.