Egyetlen éjszaka alatt olvastam ki Az útvesztőt, mert nem bírtam letenni és elaludni úgy, hogy nem tudom mi lesz Tomék sorsa. Őszintén bevallom nem nyugodtam meg az utolsó oldal után, sőt, alig várom, hogy megérkezzen a trilógia második kötete. Annak ellenére, hogy ifjúsági-, kalandregényről van szó, ne egy negédes,  egyszerű fantasyba ültetett mesét képzeljünk el, amelyben 11-17 éves tinik futkorásznak holmi útvesztőben a kiutat keresve. A társadalmi és morális kérdések, hasonlóan Orson Scott Card Ender árnyékában című regényéhez, itt is erősen jelen vannak.

A történetet végig a főhős, Tom szemén keresztül látjuk, aki egy fémdobozban érkezik meg a Tisztásra. Nem emlékszik semmire, csak a nevére. Nem tudja hány éves, hogy néz ki, vagy hogy hányas a lába, kik a szülei, vannak e a barátai – vagyis a múltja szinte teljesen homályos. Mikor kinyílik a doboz ajtaja egy tucat tizenéves fiú kirángatja egy furcsa helyre, amit körös-körül fém falak határolnak. Hiába kérdezősködik, a fiúk titkolóznak, és a fura szleng, amit beszélnek, sem segít neki megérteni, hogy  sem sokat segít megérteni, mégis hova került és mi történik vele. Idővel azonban szép lassan helyére kerülnek a dolgok. A Tisztás egy védett hely, a falak éjszakára bezáródnak,  így nem tudnak bemenni a siratók, amik óriási gépszörnyek, és értelemszerűen, mint minden szörny, emberekre, vagyis rájuk vadásznak. A falakon túl az útvesztő található, amiből elviekben létezik kiút, ezt kutatják minden nap a futárok, és bár már két éve folyamatosan járják az utakat még nem sikerült találniuk semmit. A táborban mindenkinek megvan a saját feladata: nyesőként (hentes), ekézőként (földműves), lögybölőként (takarító) vagy épp zsákolóként (sírásó) dolgoznak.

A regény egyik érdekessége a fiúk által létrehozott mini társadalom, ami mondhatni tökéletesen üzemel. Vannak főnökök, beosztottak, és természetesen az unszimpatikus elégedetlenkedők sem hiányoznak. Olvasás közben sokaknak eszébe juthat Verne Kétévi vakációja is, mert bár mások a körülmények, azonban a rendszer, ahogy a tinik megszervezik az életüket roppant hasonló. Ebbe a világba csöppen Tom, majd a következő napon egy lány is, Teresa, aki elindította a Végzetet. Gondolom ebből mindenki sejti, hogy ez bizony semmi jót nem jelent.

Ahogy haladunk előre a történetben úgy merül fel bennünk egyre több kérdés: mi ez az egész, valami őrült valóságshow vagy valami kísérlet? Miért csak fiúk vannak a Tisztáson? Mi történhetett kint a való életben, ami ezt az elmebeteg játékot eredményezte? Utóbbiról az utolsó oldal elolvasása után sem tudunk meg sokkal többet. Szó esik valami járványról, napkitörésekről, egy csomó halottról és egy tudóscsapatról, akik megpróbálják megmenteni az emberiséget a gyerekek „kiképzése” által, de azt, hogy pontosan mi miért történik inkább csak sejteti az író, mintsem pontosan megmondaná. A sorozat első része leginkább csak kérdéseket vet fel, de a válaszokkal adós marad. Bár hőseink nagy veszteségek árán végül kijutnak az útvesztőből, valójában a szabadságtól még nagyon messze vannak. A teszt folytatódik, következik a második szakasz, a trilógia második kötetében.

Az útvesztő a Cartaphilus Kiadó új sorozatának, a Carta Youngnak az első tagja, ami kifejezetten a fiatalabb olvasókat célozza meg. Az útvesztőt azonban bátran ajánlom az örökifjú kaland és fantasy regényeket szerető közönségnek is.