A regény a shakespeare-i főhősök történetének modern változta is lehetne. Az arisztokrata származású fiú, István és a város első emberének, az ÁVH-s főnök lányának, Borbálának szerelme az első pillanattól megpecsételődni látszik. Vonzódásukat csak pár hónapig élvezhetik, amikor is a lány apja, főként saját pozícióját féltve elválasztja a szerelmeseket, a lányt pedig zárdába küldi. Miközben a fiú megpróbál a közelébe férkőzni, Borbála egy különös világba csöppen, ahol nagyon nem úgy mennek a dolgok, mint egy igazi zárdában. A könyv címe - Apácabordély - is erre utal – mivel sokan nem elhivatottságból, hanem a kor szülte kényszerből mentek oda, szabadosabban próbálták életüket élni, mint az a helyhez illő lett volna. A férfiak látogatásai csak egy a sok közül, ennél mélyebb és bűnösebb dolgok is történnek a falak között. Borbála naivitása szépen lassan eltűnik, felfedezi magában a nőt, majd az Istvánnal történt néhány lopott találkozást követően túl hamar kényszerül felnőtté válni.

A nyersen, lényegre törően, a kor sajátosságait visszaadni próbáló könyv keserű érzéseket szabadít fel az olvasóban. A történelemkönyvekből olvasott leírások két ember konkrét történetén át egy olyan világot mutatnak be, amely érthetetlen és szükségszerűtlenül kegyetlen. Nemcsak a mindennapi élet nehézségeit, a származások fontosságát világítja meg, hanem a zárdai élet egy olyan formáját is, amely elsőre képtelennek tűnik. De mi számít nagyobb bűnnek – vetődik fel a könyvben - néhány szabadosabb pillanat vagy a kényszer? Hogy lehet elszámolni a lelkiismerettel, amely több rossz döntési lehetőségül közül választ egyet? És hogy lehet elszámolni olyan lelkiismerettel, ami alig-alig létezik? De hogy létezhet olyan nagyfokú érzéketlenség, amely képes tönkretenni az ember saját gyerekének életét? És hogyan próbálják emberek megtalálni a boldogságukat, úgy és ott, ahogy lehet? A kérdésekre Pergel Zsolt könyve olyan válaszokat ad, amelyek valósak – a regény ugyanis egy kolostorszolga elbeszéléséből adódik, aki végigélte a zárda sajátos pillanatait és a benne élő emberi történeteket.

Két gyenge pontot lehet felróni az egyébként tartalmas, magával ragadó könyvnek. Az egyik, hogy a történet elején a kolostorszolga az írónak mesél el momentumokat a történetből, amelyek megismétlődnek a történet kibontása után – ezeket érdemes lett volna nem felfedni ilyen korán, hogy még érdekesebbé, megdöbbentőbbé váljon a regény. A másik – amely valójában szubjektív, – a történet tömörsége. Az alig több, mint 150 oldal túlságosan magába sűríti a történéseket, amelyeket hosszabban, érzékletesebben kifejtve még lebilincselőbb olvasmányt kaphattunk volna. Azonban így is azt kaptuk. Jól megírt, hatásos történetet, egy darabkáját a történelmünknek, amivel muszáj szembenéznünk
.