Kultography

Megnyílt a 47. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban

Megnyílt a 47. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban

Kultography írása itt: - 2012-06-30 10:00

A kilencnapos filmszemlén összesen 217 alkotást láthatnak az érdeklődők. A filmek közül 65-nek Karlovy Varyban lesz a világ-, illetve nemzetközi premierje. A díjkiosztó záróesten Woody Allen Rómának szeretettel című filmjét vetítik le.

Az ünnepi megnyitón a cseh politikai és kulturális élet, valamint a nemzetközi filmvilág több híressége is megjelent. A versenyprogramnak és a legkiemelkedőbb fesztiváli eseményeknek helyt adó Thermál szállóban a vendégek között volt Václav Klaus cseh köztársasági elnök és felesége is.

Helen Mirren, Oscar-díjas amerikai színésznő a nyitórendezvényen a világ filmművészetéhez való rendkívüli hozzájárulásáért Kristályglóbusz-életműdíjat kapott. A vendégek között volt Mirren férje, Taylor Hackford amerikai filmrendező és producer is.

A hagyományoknak megfelelően a legnevesebb vendégek a történelmi Pupp szállodából a fürdővárosi sétányokon keresztül parádés nyitott kocsikon érkeztek a Thermálba.

A versenykategóriában nyolc játékfilmnek világpremierje, másik négy alkotásnak nemzetközi bemutatója lesz Karlovy Varyban. Magyar alkotás nem kapott meghívást a versenykategóriába, de amerikai, német és francia játékfilm sem. Bekerült a versenyprogramba azonban egy-egy portugál, norvég, görög, japán, osztrák és lengyel film. A legjobbnak ítélt filmet nemzetközi zsűri választja ki. A győztes a hagyományos fődíjon, a Kristályglóbuszon kívül 30 ezer dolláros pénzjutalmat is kap.

A versenyfilmeket éjfélkor a felújított nyári szabadtéri színházban is megtekinthetik az érdeklődők. A tavaly bevezetett újdonság naponta telt házat eredményezett a szabadtéri színházban.

A másik versenykategóriát a dokumentumfilmek jelentik, itt a két győztesnek a hagyományos Kristályglóbusz mellé 5000-5000 dolláros pénzjutalom jár. Az egyik győztes a fél óránál rövidebb, a másik az ennél hosszabb filmek kategóriájából kerül ki.

A fesztivál programját számos szekció alkotja, köztük a Látóhatárok (Horizonts), Másik nézőpont (Another View), Nyugattól keletre (East of the West), Függetlenek fóruma (Forum of Independents), a Variety kritikusainak szekciója (Variety Critics Choice), cseh filmek, de szerveznek retrospektív vetítéseket is.

Néhány szekcióban magyar alkotásokat is bemutatnak. Bergendy Péter A vizsga című munkája az East of the West versenyprogramba kapott meghívást. Ugyanitt szerepel Cserhalmi Sára író-rendező Drága besúgott barátaim című játékfilmje. Szabó István Az ajtó című filmdrámáját külön program keretében láthatja a fesztivál közönsége. A Szabó Magda regénye nyomán készült alkotás egyik főszereplője Helen Mirren. Az idei Berlinalén a zsűri nagydíjával, Ezüst Medvével elismert, Csak a szél című film, Fliegauf Bence munkája a Horizonts válogatásban szerepel.

Az eredményhirdetést és a díjkiosztást július 7-én, szombaton tartják.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása