Ha valaki bevallottan hangokat hall, arra azt mondjuk, őrült. Mégis mindannyian folyamatos párbeszédben vagyunk önmagunkkal, csak ezt gondolkozásnak hívjuk. A legapróbb döntésektől a nagy elhatározásainkig mindent megbeszélünk magunkkal. Mérlegelünk, hogy melyik a helyes és melyik a rossz, melyik az okos és melyik az ostoba döntés. Csak nem is veszünk róla tudomást.

Mert lehet, hogy egy férfi, aki idegen nők üzenetrögzítőjére felmondott üzeneteikbe, a nők hangjába szerelmes, csak egy őrült perverz. Vagy a nő, aki egész életét, férjéhez fűződő ellentmondásos kapcsolatát egyetlen monológba sűrítve egy ismeretlen elé tárja, egy zártosztályon ápolt beteg csupán. De lehet, hogy nem. Lehet, hogy csak másképp hallják a saját hangjaikat, mint mi. Az is lehet, hogy mindez csak a képzeletükben játszódik le. Vagy csak a miénkben, az olvasókéban. Akárhogy is, a valóság előli menekülés nem lehet ismeretlen senki számára, miért lenne hát elítélendő, ha valaki ezt az önámítást választja? De az is biztos, hogy lehet ugyan hazugságban vagy elhallgatásban élni, csak nem érdemes. És amikor ezek az elnyomott hangok a felszínre törnek, ott kő-kövön nem marad.
Hiba lenne ennél bővebben vagy egyértelműbben bármit is elárulni Magris novelláiról, hiszen olyan rövid terjedelműek még együtt is, minden újabb mondat elvenne az olvasói élményből. Két olyan karakter belső vívódásait, gondolatait ismerhetjük meg ez alatt a néhány tucat oldal alatt, akik bizonyára nagyon távol állnak mind tőlünk, mind a minket körülvevő emberektől. Mégis elgondolkoztatnak. Mert még így is, hogy mindketten felfokozott, nem teljesen valós, kissé mitikus alakok, önmagunkra ismerünk bennük. Általános igazságokat mondanak ki a szerelemről, a női-férfi viszony minden nehézségéről és szépségéről, a vágyról és a beteljesületlenség fájdalmáról, amelyek mindannyiunkban bennünk vannak. Olvasói távolságtartással nézhetünk rájuk, hogy aztán csodálkozva magunkra ismerjünk bennük a saját hangjainkra.

Mert azt, hogy kinek mit súgnak a hangok, csak ő maga tudhatja, de ez a két rövid történet talán ráirányíthatja az olvasó fülét a sajátjaira. Aztán majd ki-ki eldönti, éppen figyel-e rájuk.