Sült békacomb és vadlakoma a Bükk lábainál
A sült békacombot ropogtató és „kuruttyolva kortyolgató” érdeklődők július 6-án és 7-én a borsodi mezőség ma is elevenen pezsgő kultúrájába pillanthatnak be a II. Mezőnyárádi béka és hal sütő-főző fesztiválon. Aki szívesen kipróbálná, hogy mit tud kisütni egy kilónyi békacombból, július 2-ig jelentkezhet a főzőversenyre.
A vadasok kedvelői nem is találhatnának méltóbb alkalmat a nagy közös sütés-főzésre, mint a XIII. Országos Vadételfőző Verseny és Fesztivál, ahol vadásztársaságok és amatőr csapatok egyaránt összemérhetik szakácstudományukat. A vadhús és a vadászat ünnepének is szánt hagyományőrző, evéssel, ivással és gasztronómiai bemutatókkal egybekötött fesztivált július 7-én tartják a dél-borsodi Kácson.
Zamatos gyümölcsök a Nyírség homokján
Az Újfehértón nemesített, mára világhírre is szert tett fürtös meggy tiszteletére idén negyedik alkalommal szerveznek fesztivált az észak-alföldi pálinkaút szívében fekvő, Nyíregyházához közeli kisvárosban. A július második hétvégéjén megrendezésre kerülő Fürtös Fesztivál látogatói a meggylevest, meggybefőttet, meggylekvárt és a meggyből készült süteményeket az Újfehértói Fürtös Meggypálinkával öblíthetik le, desszertként pedig megkóstolhatják a meggypálinkás krémmel töltött csokoládét.
Az ország legkeletibb csücskén fekvő Milota község lakói július 28. és 29. között immár egy évtizede ünnepelnek a Nemzetközi Diófesztiválon. A rendszerint valamilyen látványos gasztro-rekordkísérlettel is egybekötött rendezvény látogatói olyan rég elfeledett dióból készült ételeket és italokat kóstolhatnak meg, mint a diólikőr, a dióleves, a zölddió befőtt, vagy a dióval ízesített sültek és sütemények hosszú sora.
Augusztus 19. és 20. között Kölcsey szülőfalujában, Szatmárcsekén rotyog majd a szilvalekvár a vályogból rakott katlanokban a XIV. Nemzetközi Szilvalekvárfőző Fesztiválon. Az egész éjszakán át tartó lekvárkavarásba bárki bekapcsolódhat. A településhez szegről-végről kötődők számára kötelező a részvétel, hiszen a rendezvénnyel egy időben zajlik majd a III. Szatmárcsekeiek Világtalálkozója is.
A magyar tenger partján borban, sörben és pálinkában fürödhetünk
A Balatoni Hal és Borünnep különlegessége az Olaszrizling Éjszakája, mely az év legrövidebb éjjelén, június 23-án kerül megrendezésre. A Csopaki Történelmi Borvidék pincéinél napnyugtakor tüzek gyúlnak, fényükben zenés mulatozásra, éjszakai borkóstolásra és kincskereső bortúrára invitálják a látogatókat.
Noha a Balaton-part a borairól híres, a nyári melegben jól megfér mellette a hűsítő sör és a bódító pálinka is. Július 13. és 15. között Fonyódon Sörnapok, augusztus 24. és 28. között Balatonalmádin Pálinka-napok várják az érdeklődőket. A változatos kínálatról a neves sörgyártók, kézműves sörkészítők és pálinkaházak gondoskodnak, a hangulatot Fonyódon a sörivó verseny, a „Sörhableány” és a „Sörlovag” megválasztása, Almádin pedig az operett est és retro disco fokozza.
Híres magyar étvágy a Dél-Dunántúl lankáin
A Mecsek lábainál nyaralóknak fel kell készíteniük a gyomrukat a nehéz, de ízletes ősi magyar ételekre. Augusztus 5-én a XIX. alkalommal megrendezésre kerülő Mohácsi Babfőző Fesztiválon elevenedik meg egy régi, sokác hagyomány. A lefedett cserépedényben rotyogó, füstölt hússal ízesített babgulyás, közismertebb nevén a „köcsögös bab” sokác zenei kísérettel fogyasztva különleges gasztrokulturális élményt nyújt.
Augusztus 25-én a Siklósi Várkertben egy nagy adag magyarosan fűszerezett csirkepaprikás mellett hódolhatunk a gasztronómiai és könnyűzenei élvezeteknek a XI. Szüreti Csirkepaprikás Fesztiválon.
Parasztlakmározás a dél-magyar pusztán
Az alföldi paraszt- és betyárélet nyüzsgő forgataga éled újjá a „Puszta Ízei” gasztrokulturális fesztiválon, melyet június 29. és július 7. között rendeznek Orosházán. Békés megye harmadik legnagyobb városa a hagyományos ízeket jutalmazó főzőversenyen kívül utcaszínháznak, szabadtéri nagyszínpadi előadásoknak, zászlóforgatóknak, táncegyütteseknek, zenekaroknak és képzőművészeti kiállításoknak is otthont ad.
Baja, a halászlé fővárosa immár XVII. alkalommal várja a négynaposra duzzadt Halfőző Fesztivál színes rendezvénysorozata iránt érdeklődőket. Július 12. és 15. között a bográcsban készülő bajai halászlé feledhetetlen gasztronómiai élményét számos hagyományőrző kulturális program egészíti ki: néptáncgála hazai és nemzetközi együttesek fellépésével, könnyű zenei koncertek, kézműves udvar és népi játéksziget.
Nyárbúcsúztató gyanánt érdemes ellátogatni Kiskunfélegyházára, ahol szeptember 7. és 9. között megrendezésre kerül a Kiskunság egyik legjellegzetesebb és legsajátosabb gasztronómiai fesztiválja, a Libafesztivál és Bajuszmustra. A liba köré szervezett, libaszépségversennyel is egybekötött fesztivál látogatói megkóstolhatják a híres félegyházi libamájat, a libazsíros kenyeret és a libatepertőt.
+ 1 az édesszájúak kedvéért
„Ha Szerencs, akkor csokoládé!” Augusztus utolsó hétvégéjén Szerencsre várják a csoki szerelmeseit az V. Országos Csokoládé Fesztiválra. A csokoládé kiállítás és kóstoltatás, az interaktív csokoládékészítés, a Csokoládé Kalandpark, a csokoládéból készülő mesefigura-szobrok, a gasztronómiai különlegességek és a kulturális programok rengetegében minden korosztály megtalálhatja azt, aminek édes emléke sokáig kíséri majd a szürkülő őszi hétköznapokon.
Kommentek