Kultography

Magyar művészek kiállítása Pekingben

Magyar művészek kiállítása Pekingben

Kultography írása itt: - 2012-04-30 11:11

"A 36 négyzetméteres területen kiállított 39 alkotás, az olajfestmények, a bronz szobrok és fotók, illetve réteges fotógrafikák természetesen nem reprezentálhatják a mai magyar kortárs művészetet, de mégis betekintést adnak abba" - mondta el Sárba Katalin galériavezető. A művészek ás az alkotások válogatásánál arra is tekintettel voltak, hogy milyen a kínai közönség ízlése, mi az, ami átvitt és konkrét értelemben is eladható.

A galéria szervezőként és kiállítóként jelen volt a Kínai Szépművészeti Múzeumban helyet kapott tavaly nyári nagyszabású kortárs magyar kiállításon - akkor három művész összesen öt alkotása került a kínai múzeum kortárs gyűjteményébe. A Forrás Galéria tavaly kiemelt díszvendégként - mintegy 120 négyzetméteren, nyolc művész alkotásaival - ugyancsak részt vett a pekingi Art Expón és tervei között szerepel, hogy még az idén ősszel egy komoly önálló kiállítással jelenjen meg. A helyszínt és az időpontot a galériaigazgató egyelőre nem árulta el.

A magyar kiállítók legfiatalabbika a 27 esztendős Orr Máté, a legidősebb a 76 éves Szabó Ákos festőművész. A falon még ott vannak Bátorfi Andrea képzőművész és Incze Mózes festőművész alkotásai, a teret Párkányi Raab Péter különleges szobrai teszik izgalmassá.

[caption id="attachment_24139" align="aligncenter" width="600" caption="Párkányi Raab Péter szobra a pekingi Art Beijing kiállításon (Fotó: Trebitsch Péter - MTI)"][/caption]

Az április 29. és május 2. között nyitva tartó hatalmas területet beterítő, körülbelül kétszáz galéria kínálatát felvonultató Art Beijingen több külföldi standon is lehet magyar művészek nevével találkozni. Az egyik osztrák kiállító például Adorján Attila négy képét hozta el, az ugyancsak osztrák Steiner Galéria az idén 79 évesen elhunyt Németh Miklós műveiből mutat be néhányat. A kanadai Vancuverből egy magyar galériatulajdonos, Strem Tamás 47 alkotást hozott magával, köztük Matisse-, Chagall-, Dali- és Picasso-képeket.

A vásáron az első este hatalmas volt az érdeklődés, látogatók ezrei voltak kíváncsiak az idei kínálatra. A külföldi kiállítók között vannak például németek, spanyolok, angolok, amerikaiak és japánok is, de eredeti, Iránból származó perzsaszőnyegekkel is lehet találkozni. A vásáron a képkeret készítőktől a stílbútor gyártókig több művészeti ág is képviselteti magát.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása