Alig 5000 ember döntött tegnap este úgy, hogy nem látták még eleget a Prodigy-t, és a nyári fesztiváloktól függetlenül ismét zúznak egyet a zenekar legnagyobb slágereire. A júniusig tartó koncertsorozatuk állomása ezúttal Budapest, Papp László Sport Aréna volt, ahol a küzdőtér, ha szellősen is, de megtelt, és a végére ismét sokunknak jelentett egy újabb nagy bulit az esemény, ahogy tavaly a Szigeten, tavalyelőtt pedig a VOLT fesztiválon.

Sokan mondják, hogy kissé már unalmasak, de a koncert pont az ellenkezőjét bizonyította. A negyvenes éveikben járó zenészek pont úgy tomboltatták és hergelték a közönséget, mint 10-20 évvel ezelőtt. Keith Flint továbbra is nagyszerűen működik mint porondmester: folyamatosan táncol, ugrál, biztatja a közönséget fáradhatatlanul, amelyre persze megfelelő válasz érkezik a hallgatóságtól.

Maxim Reality elementáris erejével kápráztatja el a nézőket, akik a kedvéért akár le is guggolnak, hogy aztán egyszerre pattanjon fel mindenki, mikor ő akarja. Liam Howlett egy kissé a háttérbe szorul, de mivel ő a csapat feje, így nagyon fontos, hogy tökéletesen megfelelő zenével lássa el a többieket, miközben elvarázsolja a rajongókat. Az Arénában megtapasztalhattuk, hogy a zárt terem több előnnyel is rendelkezik a nyitott koncertekhez képest. A zene nem úszik el a végtelenben, miközben a fényekkel is pontosan ugyanolyan jól bánik a csapat, mint a zenével, s nem kiegészítőként, hanem a koncert részeként használja, ezzel is még jobban belerántva a nézőt/hallgatót a Prodigy-univerzumba.

A repertoár ismerős volt. Számos kislemezük, 1992 óta pedig összesen öt nagylemezük jelent meg, legutóbbi, Invaders Must Die címmel, 2009-ben. Az elmúlt 20 év terméséből válogattak nekünk össze ismét egy jó kis ütős estére valót. Kezdtek a Firestarterrel, amit a Voodoo People követett, majd a Smack My Bitch Up-on, az Invaders Must Die-on, a Breathe-en át, hogy csak a legnagyobbakat említsük, a sort az elmaradhatatlan Take me to the hospitallal és az Out Of Space-szel zárták. Az egymást követő jól ismert slágerek nem engedték el az embert egy pillanatra sem, csak azt vettük észre, hogy már megint egy újabb kedvenc számunk következik, és egyre csak tombolunk megállás nélkül. Akik ülve szerették volna végignézni a bulit, azoknak most is volt lehetősége ülőjegyet váltani, viszont a végére ők is állva tapsoltak. Hiába, a Prodigy nem az a koncert, amin nyugton lehet maradni.

A koncert vége felé megkaptuk a megérdemelt ráadásszámokat. Az egyetlen hiányérzetünk csupán annyi, hogy egy hétnél többet kell várni a következő Prodigy-koncertre. Idén debütál legújabb albumuk, nagyon várjuk a folytatást!