Kultography

Táncold át a vasárnapot a Tánc Világnapján

Táncold át a vasárnapot a Tánc Világnapján

Kultography írása itt: - 2012-04-28 20:00

Idén ünnepli 30. születésnapját a Nemzetközi Táncnap április 29—én, Jean-George Noverre francia táncos és balettművész születésnapján. A Tánc Világnapját 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének egy részlege, a Nemzetközi Táncbizottság hívta életre.

A hazai táncszakma jelentős részét felvonultató egész napos programsorozattal várja az érdeklődőket vasárnap a Merlin Színház, a Közép-Európa Táncszínház és a Duda Éva Társulat szervezésében megvalósuló III. Tánc Világnapi Maraton. A kezdeményezés lényege, hogy akinek szorosabb kötődése van a tánchoz, az nagyon sokféle társulatot és produkciót láthat egyetlen nap leforgása alatt egyetlen helyen összegyűjtve, aki pedig nem annyira jártas a táncszakmában, az rövid, könnyen emészthető etűdökön keresztül nyerhet bepillantást ebbe a világba

Az improvizáció világába kalauzoló egynapos kirándulással várja vasárnap a kortárs tánc kedvelőit a MU Színház: a tánc világnapja alkalmából meghirdetett Rövidhullám elnevezésű kezdeményezésen nyolc koreográfus-előadó egyetlen témára, egyetlen nap alatt megszülető etűdjeit nézhetik meg az érdeklődők. A meghívott előadók - Batarita, Gál Eszter, Ladjánszki Márta, Lengyel Katalin, Maday Tímea, Pálosi István, Vass Imre és Zambrzycki Ádám - vasárnap délelőtt tíz órakor kapják meg a MU Színházban az improvizációs témát és pontosan tíz óra áll a rendelkezésükre, hogy kidolgozzanak egy legfeljebb ötperces struktúrát. A lényeg, hogy este kizárólag a koreográfusok legyenek a színpad főszereplői.

Gyanútlan járókelők közül előbukkanó táncosok veszik birtokba a tánc világnapján, délután 15 órakor a pesti Duna korzót, hogy látványos flashmob akcióval ünnepeljék meg a tánc világnapját és népszerűsítsék a Dunát. A táncos villámcsődülethez speciális, zöld energiát termelő bicikli fogja szolgáltatnia a talpalávalót.

A Gozsdu-udvar Gouba-bazárja tavasztól őszig rendszeres hétvégi program Budapesten: vasárnap két eseményről is megemlékeznek, az egyik a tánc világnapja, a másik Izrael függetlenségének 64. évfordulója. Akik a zsidó tradicionális táncokat kedvelik, vagy szeretnék megtanulni, Rudas Judit és Romvári Anna táncházában tehetik meg. Valamint a Zéró Balett társulatával is találkozhat a közönség. A hindu bölcsek számára a zéró nem egy számot jelentett, hanem mindennek a kezdetét, kiindulását, a magot, amelyből minden származik. Innen a társulat neve. A Zéró Balett előadásaiban "egy csepp kelet és nyugat is találkozik" - harangozták be az eseményt a szervezők. A balett szó a nyugati hagyományok tiszteletére utal nevükben, még ha nem is jelenti e tradíciók egyszerű átvételét vagy követését.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása